Detailed search

Egy hónapra letartóztatta a bíróság azt a nőt, aki felsőzsolcai otthonában egészséges leánygyermeknek adott életet, majd a csememőt 15 alkalommal egy éles tárggyal megszúrta.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt folyik a nyomozás. A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indított eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, akit 2021. november 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatott.

A Zalaegerszegi Törvényszék a 2021. december 16-án tartott előkészítő ülésén nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki kábítószer értékesítésével foglalkozott és a hatóság a lakásán hamis eurót is talált. 

Bódult állapotban, kábítószerrel megpakolt autóban igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki ellen az ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 11-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Kiskorú kedvesét is beszervezve tulajdonította el a tinédzser lány szüleinek megtakarított pénzét a terhelt. Ellene a Dabasi Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. május 4-én elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. június 24-én a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte V.Cs. I. rendű és B.Sz. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két férfinek, akikkel szemben aljas indokból, a sértett sanyargatásával, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 27-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit többek között kisebb értékre üzletszerűen – bűnsegédként – elkövetett lopás bűntettével, 5 rendbeli szabálysértési értekre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal – társtettesként – elkövetett lopás vétségével, valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétségével gyanúsítanak. 

Élelmiszert csempészett ki egy boltból a terhelt, aki a ruhájába és táskájába rejtette a termékeket. Zsákmányával nem jutott messzire, mivel egy biztonsági őr feltartóztatta őt. 2021. október 27-én megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a nő letartóztatását, aki ellen rablás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság nyomoz.

Harcra buzdító, dzsihadista tartalmakat tett közzé német online felületen a magyarországi születésű terhelt. Azonosítása és elfogása a német hatóságok és a Terrorelhárítási Központ együttműködésének köszönhetően sikerült. Háborús uszítás bűntette miatt emelt vádat ellene az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. január 25-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. április 20-án tartott tárgyaláson, zsarolás bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 5 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. május 31-én tartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet 3 vádlottal szemben, kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét. 

A Pápai Járásbíróság 2020 novemberében hozott ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt két év hat hónap börtönbüntetésre, öt év közúti járművezetéstől eltiltásra és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 21 éves pápai férfit, aki vezetői engedély nélkül, ittasan vezetve okozott halálos balesetet. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Egymástól szerezték be az értékesítésre váró kábítószert a terheltek – jól fizető ügyfélkörüket Gödöllő környékén építették ki. Mindhármuk ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz, míg a bíróság letartóztatta őket.

A Miskolci Törvényszéken emberölés bűntette miatt indult eljárás azzal a férfival szemben, aki miután járdánházi otthonukban összeveszett a feleségével, bezárkózott a lakásukba, felgyújtotta annak berendezési tárgyait és kinyitotta a gázcsapot.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég. 

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt egy negyvenöt éves mátraverebélyi férfival szemben.