Nyíregyházi Törvényszék – Játszótéren bántalmazták a kiskorú gyermeket, letartóztatta a gyanúsítottakat a bíróság
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. június 24-én a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte V.Cs. I. rendű és B.Sz. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak élettársak és közösen nevelik a II. rendű gyanúsított előző kapcsolatából származó kiskorú gyermekét. Együttélésük során a férfi – V.Cs. I. rendű vádlott –rendszeresen bántalmazta élettársa kiskorú gyermekét oly módon, hogy vesszővel, szíjjal ütötte a gyermeket testszerte, harapdálta, melynek következtében a gyermek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2021. június 21-én délután a gyanúsítottak egy játszótérre vitték a gyermeket. Mikor rövid idő elteltével a gyermek onnan haza akart menni, az édesanyja maradásra szólította fel, majd tenyérrel arcon ütötte. Az ütéstől a gyermek beesett a csúszda alá és sírni kezdett. Ezután odament hozzá az I. rendű gyanúsított és tenyérrel ő is megütötte a kiskorú arcát, amitől a gyermek beütötte fejét egy vascsőbe és eszméletét vesztette.
Ekkor a gyanúsítottak megijedtek, a férfi felkapta a gyermeket és a közelben lévő házukig futott vele, majd értesítették a mentőket.
Mindkét gyanúsított büntetett előéletű. A férfi 2021 februárjában szabadult a büntetésvégrehajtási intézetből korábbi elítélései miatt, az asszonyt pedig korábban szintén kiskorú veszélyeztetése miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
A fentiekre tekintettel a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén megnehezítenék a bizonyítást azáltal, hogy a büntetőeljárásban résztvevő tanúkat megfélemlítenék vagy jogellenesen befolyásolnák, illetve megpróbálnának elszökni vagy elrejtőzni a hatóság elől, valamint újabb bűncselekményt követnének el, ezért elrendelte letartóztatásukat.
A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be ellene. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék hozza meg.
Nyíregyháza, 2021. június 24.
Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály