Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 25-én a délutáni órákban társával együtt odalépett a ricsei autóbuszmegállóban tartózkodó gyermekekhez, majd rövid szóváltást követően az egyik fiúra támadt. Őt földre lökte, majd a hanyatt fekvő kiskorú mellkasára ült és igyekezett nemi szervét a szájába tenni. Cselekményével akkor hagyott fel, mikor a gyanúsítottat a kiskorúak azzal fenyegették, hogy szólnak a sértett édesapjának. 

A Siófoki Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre és 7 közügyektől eltiltásra ítélt egy 21 éves férfit.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. február 8-án elrendelte egy sásdi férfi előzetes letartóztatását kisebb értékre, dolgok elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és lopás vétségének kísérlete alapos gyanúja miatt.
 

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és 1 rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap letöltendő börtönre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit. Elrendelte továbbá egy korábbi, 8 hónap - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - fogház utólagos végrehajtását. Kötelezte a vádlottat 134.806 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, aki osztálytársai megölésével fenyegetőzött.

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára a 2024. május 24-én megtartott tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított egy tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést elővesz a táskájából, és azt a saját nyelvén húzogatja, ezért a kést elvette tőle. 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2022 júliusában kővel dobott meg egy mentőautót Körömben.  

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt kiabálva szaladt a mentőautó gépjárművezetője irányába, mivel tudta, hogy az autóban tartózkodó élettársát be akarják vinni a kórházba. A vádlott körülbelül 1-2 méterre lehetett a sofőrtől, mikor fenyegetések közben puszta kézzel, több alkalommal ráütött a gépjárműre. 

A Tatabányai Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítéletet egy házaspárral szemben, akik Dorog és Esztergom területén értékesítették a kábítószert. 

A Salgótarjáni Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete miatt két év javító intézeti nevelését rendelte el annak a bátonyterenyei fiúnak, aki a cselekmény elkövetésekor a tizenharmadik életévét sem töltötte be.

 

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt az ötvenes évei derekán járó, büntetlen előéletű férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2021. július 13-án délután a szolnoki Gólya parkban, úgy megvert egy másik férfit, hogy annak eltört egy bordája és életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

A Budapest Környéki Törvényszék nyomozási bírája  - a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. szeptember 18-áig  - a mai napon elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akinek a terhére rótt cselekmény – bebizonyosodás esetén – a Btk. 160.,§ (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 4-én megtartott nyilvános tárgyalásán folytatólagosan elkövetett rongálás bűntettének kísérletében 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy gyáli telephelyen felgyújtott egy nyergesvontatót. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak, aki a gyanú szerint 2019. februárja és júniusa között kerékpárokat, autókból, ingatlanokból és egy temetőből különböző értékeket tulajdonított el Kiskunhalason.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. április 9-én súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2019. június 11-ig meghosszabbította K. V. gyanúsított letartóztatását. 

 
 
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. november 5-én egy fiatalkorú fiú gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt egy hónapra.
 

A Kaposvári Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, és 5 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy 47 éves román állampolgárságú, de magyar anyanyelvű férfit. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. november 23-án megtartott nyilvános  tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit a Pest Megyei Főügyészség a nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolt meg.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. szeptember 13-án személyi szabadság megsértésének bűntette, súlyos testi sértés és kényszerítés bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte Á.R. gyanúsított letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. augusztus 16-án egy hónapra elrendelte Dr. F.P. gyanúsított letartóztatását emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság a gyanúsított egészségügyi állapotára tekintettel a végrehajtás helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A Tatabányai Járásbíróság 2016. február 9. napján egy hónap időtartamra elrendelte Sz. Z. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. február 8. napján, miután lakásában a Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei intézkedés alá akarták vonni agresszíven viselkedett, kezében egy konyhakést tartva szidalmazta a rendőröket és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja őket ölni, ha nem tűnnek el a házából.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. február 17. napján tartott tárgyaláson a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az ítéletében úgy rendelkezett, hogy a vádlott legkorábban 25 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének későbbi időpontra történtő meghatározása, a vádlott és a védő pedig felmentés vagy enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.