Kecskeméti Törvényszék - Letartóztatásban a lopássorozat elkövetésével gyanúsított fiatalkorú
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak, aki a gyanú szerint 2019. februárja és júniusa között kerékpárokat, autókból, ingatlanokból és egy temetőből különböző értékeket tulajdonított el Kiskunhalason.
A férfi a megalapozott gyanú szerint 2019 februárja és májusa között áruházi parkolókból, lépcsőházakból, összesen 6 sértettől vitt el 450.000 forint értékben lezáratlan kerékpárokat. Ezen túl 2019 májusa és júniusa között három Kiskunhalason parkoló személygépkocsiból, míg egy alkalommal egy kerékpár kosarából vitte el a sértettek táskáját a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt. A gyanúsított még két lakásba és egy garázsba is besurrant, ahonnan mobiltelefont és hangfalat vett el. Sőt 2019. június 28-án a kiskunhalasi katolikus temető gondnoki épületébe is beosont és egy 200.000.-forint értékű fűkaszát tulajdonított el.
A járásbíróság a sorozatjellegű lopások elkövetésével gyanúsított férfi letartóztatását a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el, mivel esetében fennáll a bűnismétlés veszélye.
A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított törvényes képviselője még 3 napig fellebbezést jelenthet be, így a döntés nem vált véglegessé.
Kecskemét, 2019. július 5.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály