Detailed search

Az Esztergomi Járásbíróság a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 90 nap elzárásra és 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki sörösüveget és széket dobott a fia által vezetett személygépkocsira. Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője teljeskörű fellebbezést jelentett be.

A bíróság testi sértés bűntette miatt két év két hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta idős szomszédját. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. július 29-én elrendelte egy szerb és egy osztrák állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben hosszabbította meg két nő letartóztatását a Komáromi Járásbíróság 2021. szeptember 2-án. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság rablás miatt 5 év börtönre, és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 27 éves kiskunmajsai férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat. 

A vádlott 2020. október 24-én Kiskunmajsán az egyik élelmiszerboltban 5010 forint értékű árut rakott a kosarába, azonban a pénztárnál csak 10 forintot fizetett. Az eladó többször is felszólította őt a hátralék kiegyenlítésére, azonban a vádlott fizetés nélkül távozott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 15-én tartott tárgyaláson, kétrendbeli rablás bűntette és két rendbeli testi sértés bűntette miatt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki éjszaka támadta meg a hazafelé tartó sértetteket, hogy értékeiket elvegye.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében társtettesként, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre és 5 év 4 hónap kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő szerb férfit.

A Szolnoki Törvényszék egy előkészítő ülést és 7 tárgyalást követően, 2023. február 7-én ítéletet hozott annak a testvérpárnak a büntetőügyében, akik 2020. május 27-én egy csákánnyal és egy ablakkeret darabbal úgy fejbevertek egy férfit az egyik kunszentmártoni családi házban, hogy koponyasérülése miatt meg kellett műteni. Figyelemmel arra, hogy milyen eszközökkel, mely testtájékán és hogyan bántalmazták a sértettet, a gyors és szakszerű orvosi ellátás mellett, elsősorban a szerencsének köszönheti az életét a férfi. 

A Salgótarjáni Járásbíróság csalás vétsége, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt halmazati büntetésül 8 hónap börtönbüntetésre ítélt egy salgótarjáni férfit.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak az 55 éves székesfehérvári férfinak a letartóztatását, akivel szemben szabálysértési értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a csornai emberölési ügy gyanúsítottjának letartóztatását.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a gyanúsított személyi körülményeire, a gyanúsított és a büntetőeljárásban résztvevő személyek viszonyára tekintettel a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson - gyorsított eljárásban - 30 nap elzárást szabott ki egy 26 éves salgótarjáni férfival szemben távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértés miatt.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a bíróság 2023. október 13-án kötelezte az eljárás alá vont személyt arra, hogy 60 napra tartsa magát távol volt élettársától, valamint két közös gyermeküktől, továbbá az életvitelszerű tartózkodásukra szolgáló salgótarjáni ingatlantól. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves várpalotai nőnek, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Pécsi Járásbíróság 2024. április 25-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének alapos gyanúja miatt.

Az Ajkai Járásbíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a különös visszaesőnek minősülő 29 éves kameruni állampolgárságú férfit, akit bűnösnek mondott ki nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében. Kötelezte a bíróság a vádlottat a sértett magánfél részére a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték, illetve 122.106 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. május 7-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat, mint társtettest csoportosan elkövetett rendbontás bűntettével vádolta az ügyészség. 

Az ítélet szerint a terhelt 2021. szeptember 2-án nézőként részt vett a Magyarország-Anglia világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzésen. Az ellenfél második góljánál, a vádlott, majd őt követően számos más személy a kezükben lévő, mások testi épségének veszélyeztetésére alkalmas, kemény falú műanyag re-poharat a pálya nézőktől elzárt területére bedobta.

A Fővárosi Törvényszék 2025. május 20-án bizonyítottság hiányában felmentette az emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vád alól azt a férfit, akit korábban a Dominikai Köztársaságban fogtak el. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott testi sértésként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetett testi sértésnek minősítette a táblabíróság. 

Nem változott a vádlottra kiszabott büntetés, ami így jogerősen életfogytig tartó fegyház, Magyarország területéről történő 10 év kiutasítás és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban 28 év elteltével bocsátható feltételesen szabadságra.

Az elmúlt héten hat ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állítás keretén belül. 
 
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság pénteken nem jogerősen bűnösnek mondta ki Sz. I. vádlottat 736 rendbeli üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett sikkasztás bűntettében és 343 rendbeli üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett sikkasztás vétségében, ezért halmazati büntetésül 1 év végrehajtásában 2 év 6 hónapra felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte.