Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla a másodfokú bíróság által kifejtett jogi indokokkal nem értett egyet. A Btk. 176/A. § (2) bekezdés b. pontjában írt zaklatás megvalósulásának nem törvényi feltétele, hogy a sértett vagy hozzátartozója előtt hangozzon el a kijelentés. A vádlott annak a látszatnak a keltésére törekedett, hogy a sértett testi épségét veszélyeztető esemény következzen be.

A tanúk távolléte miatt  2014. szeptember 10-re napolta a vérfertőzés bűntettével vádolt férfi és lánya ügyét a Zalaegerszegi Járásbíróság.
 

Az új Be. 2018. július 1-jei hatályba lépése óta első alkalommal hozott ítéletet előkészítő ülésen a Zalaegerszegi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki Nagykanizsán húsvágó bárddal támadt haragosára. 

A vádlott és korábbi élettársa kb. 7 évig éltek együtt, mely kapcsolatból közös gyermekük is született. A nő 2017 februárjában elhagyta a férfit, és annak unokatestvérével, a sértettel létesített kapcsolatot, hozzá is költözött Nagykanizsára. 

Dokumentum
A Miskolci Járásbíróság 2017. január 14. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben lőfegyverrel visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult büntetőeljárás. 
 
Image

Hamarosan kezdetét veszi a THEMIS verseny következő állomása: július 2-5 között Bulgáriában rendezik meg a verseny D elődöntőjét.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint együttélésük során több alkalommal bántalmazta és fenyegette volt élettársát, majd 2019. május közepén történt szakításukat követően egyre erőszakosabban kezdte el támadni és zaklatni őt.

A nemzetiségi önkormányzatnál betöltött tisztségét kihasználva követett el csalást az a vádlott, akivel szemben 2016. március 16-án hozott ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság.
 
A vádlott 2010 októberétől 2014 októberéig Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának társadalmi megbízatású elnökhelyettese volt.
 
A Budaörsi Járásbíróságon l.B.174/2016. számon folyik büntetőeljárás L. H. ellen robbanóanyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A Budaörsi Járási Ügyészség a vádlottat 2016. április 20. napján 9.00 órakor kívánja az ügyben bíróság elé állítani. A bíróság elé állításos ügy tényállása - az ügyészi feljegyzés szerint - az alábbiakban foglalható össze:
A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. május 19-én megváltoztatta a Székesfehérvári Járásbíróság 2016. május 5-én kelt végzését, mellyel azon gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, aki az alapos gyanú szerint egy székesfehérvári, Lövölde úti társasházban okozott sérülést két lakónak.
 
A Weideni Államügyészség 2016. február 8-án emelt vádat két magyar állampolgárral szemben bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűncselekmény elkövetése miatt.
 

Volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt gyorsított eljárásban 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság egy vádlottal szemben. A vádlott és a sértett korábban élettársak voltak, de kapcsolatuk megszakadt. A tényállás szerint a vádlott 2016. június 8-től július 29-ig összesen 41 esetben zaklatta a sértettet és családját telefonon és személyesen is, őket megöléssel fenyegette. Az ítélet jogerős.

Image

A Budapest Környéki Törvényszéken a Nyitott Bíróság program keretében a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium 9. osztályos 26 tanulója és 2 kísérő tanára hallgatóságként részt vett egy jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette előkészítő ülésén és tárgyalásán január 15-én.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. január 23-án tartott tárgyalást D. L. vádlott ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A bíróság befejezetté nyilvánította a bizonyítási eljárást, és sor került az ügyész, majd az ügyvéd perbeszédére.  Az ügyész tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, a védő és a vádlott a felmentését kérte. 



A tárgyalást a bíróság 2019. január 31-re napolta el, ekkor hirdet ítéletet. 

2016. június 29-én kezdi tárgyalni a Keszthelyi Járásbíróság annak a férfinek az ügyét, aki 2 millió forintot akart kizsarolni a főnökétől.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. június 1-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A tegnapi napon folytatódott a P. T. és társai ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult perújítási eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében. A perújításra azért került sor, mert a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő J. R. olyan nyilatkozatot tett, miszerint ő követte el azt a gyilkosságot, ami miatt P. T.-t mint felbujtót, egyik társát mint elkövetőt, másik társát pedig mint bűnsegédet ítélte el a bíróság.    

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 4-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit egy a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A Szekszárdi Törvényszék másodfokon 2019. október 22-én nyilvános ülést tartott a 2017. szeptember 28-án Dombóváron történt halálos kimenetelű buszos gázolás ügyében. Az eljárás nem fejeződött be, mert a másodfokú bíróság további bizonyítást rendelt el, ezért az ügyet tárgyalásra tűzte ki, amelyen műszaki szakértőt fog meghallgatni a baleset körülményeinek pontosítása érdekében.

A Miskolci Járásbíróság 2017. március 22. napján hirdetett ítéletet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tisztviselőjével és további 7 társával szemben vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
Image

Az Érdi Járásbíróság és az Érdi Járási Ügyészség új épületének átadása alkalmából 2022. március 30-án sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak. A résztvevőket dr. Polt Péter, legfőbb ügyész és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntötte.