Detailed search

Az idő múlására tekintettel enyhítette a Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa az elsőfokú ítélet egy részét, Cs. Béla és társai ellen indult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés ügyében. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, illetve a másodfokú bíróság által korrigálható. Az ügyész valamennyi vádlott terhére súlyosításért, a felmentettek esetében pedig bűnösség megállapításáért fellebbezett.

A Miskolci Törvényszék 2022. február 18-án ítéletet hirdetett a nyolc vádlottal szemben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban.

A Miskolci Járásbíróság 2017. október 25-én az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát elutasítva a házi őrizetét rendelte el annak a férfinek, aki október 20-án 18:00 körül Encs és Gibárt között elütött egy arra haladó gyalogost. 
 

2015. január 13-án megtartotta ez évi első ülését az Országos Bírói Tanács.

Korsósné Kovács Andrea a Gazdálkodási Főosztály Főosztályvezetője tájékoztatta a Tanácsot a Bíróságok Fejezet 2015. évi költségvetéséről. A bíróságok 2015-ben 87,553 milliárd forint támogatást kapnak, ami a 2013-as bázisévhez képest 4,3%-os növekedést jelent. Ez a többlet különösen a dologi kiadások és beruházások növekedésében mutatkozik meg.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 19-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett B. J. vádlott ügyében, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtott és 6 évre eltiltott a közügyektől. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottal szemben 236 000 forint vonatkozásában vagyonelkobzást is elrendelt.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 15-én meghozott döntésével ismételten megsemmisítette a Déli körvasút építése kapcsán kiadott környezethasználati engedélyt. Az ítéletben megállapította, hogy a 381/2023. Kormányrendelet rendelkezéseinek téves értelmezése folytán nem az eljárásra illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatal (II. rendű alperes), hanem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal (I. rendű alperes) járt el az ügyben, ezért az illetékesség hiányában meghozott jogszabálysértő döntést megsemmisítette a törvényszék és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves hajléktalan férfinak, akit kifosztással és közokirattal való visszaéléssel gyanúsítanak. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két kecskeméti férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

A Tatabányai Törvényszék testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki súlyosan bántalmazta a mozgásában korlátozott édesanyját. A bíróság a vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, és elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését. Az ítélet jogerős.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 217 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
A T.M. és társai ellen hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő, a sajtószervek által „Sukoró-ügy”-ként emlegetett büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék 2015. szeptember 15-én a tárgyalást berekesztette és határozathirdetésre elnapolta.
 
Így az ügyben eredetileg 2015. szeptember 16., 17., és 18. napjára kitűzött tárgyalások NEM KERŰLNEK megtartásra. 
 

A Debreceni Törvényszék a harmadrendű vádlottat két rendbeli rablás bűntettében, két rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettében, magánlaksértés bűntettében és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében, a negyedrendű vádlottat rablás bűntettének kísérletében, bűnsegédként elkövetett kifosztás bűntettében, hat rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettében, magánlaksértés bűntettében, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében, míg az ötöd rendű vádlottat zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek, melyet

A Szombathelyi Járásbíróság- dr. Farkasné dr. Diós Mária tanácsa- tegnap tartott tárgyalást Cz-né. O. K és kettő társa ellen személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.
 
A 2018. május 2-i tárgyalási napon egy tanú és az I. r. vádlott további kihallgatására került sor. A tanú a titkos információgyűjtés során lehallgatott telefonbeszélgetések bolgár nyelvről magyar nyelvre történő fordításában vett részt.
 

Az első- és a harmadrendű vádlottak zárkatársak voltak. A zárkában rendelkezésre állt egy jogellenesen tartott mobiltelefon, amit a zárkában tartózkodók használtak. Az elsőrendű vádlott rendszeresen tartott kapcsolatot rajta az élettársával, a másodrendű vádlottal. A zárkába kerülését követően a harmadrendű vádlott is értesült a mobiltelefonról, és a másodrendű vádlott segítségével megpróbálta felvenni a kapcsolatot az édesanyjával, aki nem volt engedélyezett kapcsolattartója.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 10-én elrendelte annak a budakalászi férfinak a letartóztatását, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály II. Bűnüldözési Osztálya kábítószer kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnöke, dr. Handó Tünde fokozott hangsúlyt fektet a bírósági szervezethez kötődő szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel történő együttműködésre.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy észt férfit.