Detailed search

A Battonyai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a B. J. vádlottat vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében 2019. június 26-án megtartott előkészítő ülésen. Ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült 162.336,- forint bűnügyi költség megfizetésére. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója rablás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte O. K. J. őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2017. március 9. napjáig.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Szerencsi Járásbíróság annak a helyi férfinak az ügyében, aki 2021. során különböző valótlan ürügyekkel igyekezett pénzhez jutni.

Több tízmillió forinttal károsított meg majdnem 30 sértettet a vádlott. Folytatólagosan jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene a Nagykőrösi Járási Ügyészség, a Nagykőrösi Járásbíróság pedig 2024. szeptember 19-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Rossz műszaki állapota miatt nem tudta irányítani járművét a vádlott. A tehergépkocsi egy buszmegállóba hajtott, ahol több ember, köztük kiskorúak is várakoztak. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a vétkes sofőr ellen a Nagykőrösi Járási Ügyészség, a Nagykőrösi Járásbíróság pedig 2024. augusztus 29-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 315 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 290 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 226 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 139 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024