Budapest Környéki Törvényszék – Két ember halálát okozta egy buszmegállóba csapódó tehergépkocsi – a büntetőügyben a Nagykőrösi Járásbíróság hirdetett ítéletet
Rossz műszaki állapota miatt nem tudta irányítani járművét a vádlott. A tehergépkocsi egy buszmegállóba hajtott, ahol több ember, köztük kiskorúak is várakoztak. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a vétkes sofőr ellen a Nagykőrösi Járási Ügyészség, a Nagykőrösi Járásbíróság pedig 2024. augusztus 29-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
2020. szeptember 4-én a vádlott egy tehergépkocsival közlekedett. Járművének biztonsági berendezései közül az üzemi fékberendezés, a rögzítő fék, és az első futóművek közlekedésre alkalmatlan állapotban voltak. Ennek hátterében leginkább a karbantartások és javítások elmulasztása állt, a problémát pedig korábban már a terhelt is tapasztalta.
A vádbeli időpontban egy helyközi buszmegállóban hét személy, köztük több kiskorú is várakozott, a vádlott által vezetett tehergépkocsi előtt pedig egy autó – benne két személlyel – közlekedett. Utóbbi jármű egy kanyarodást megelőzően – forgalmi okok miatt – megállt egy útkereszteződés vonalában. Közben a vádlott 80-85 km/órás sebességgel közeledett felé, majd a tehergépkocsiját a lassító fékezésnél intenzívebben fékezni kezdte, azonban az üzemi fékberendezés csökkent hatásfoka mellett a tehergépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldalra. Ezt a terhelt hirtelen és eltúlzott jobbra irányuló kormánymozdulattal kísérelte meg korrigálni, ám a jármű irányíthatatlanul jobbra kezdett sodródni és nekicsapódott a helyközi buszmegálló rögzített fapadjának, majd azt kiszakítva, magával sodorta az ott várakozó felnőtt sértettet és a vele lévő négy kiskorú gyermeket, majd több fának ütközve megállt.
A baleset következtében egy nő és egy kisfiú a helyszínen életét vesztette. Egy kislány és egy kisfiú súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot-, egy másik kisfiú pedig nyolc napon túl
gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Továbbá a vádlott maga is nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Mivel a vádlott tisztában volt a jármű műszaki állapotával, így a balesetet azzal kerülhette volna el, ha a tehergépkocsit nem használja. Cselekményével a férfi megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek.
A bíróság a vádirati tényállással egyetértve a vádlottat közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság 2 év és 6 hónap fogházbüntetésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Jogorvoslat benyújtására az ügyész, a vádlott és a védője 3 munkanap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős.
Budapest, 2024. augusztus 29.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály