Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben hozott döntést azzal a férfivel szemben, aki egy tatabányai áruház női mosdójában mobiltelefonnal készített jogtalanul felvételt a sértettekről, illetve több áruházból lopott.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.  

A Zalaegerszegi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki 18 kutyakölyköt három táskába zsúfolva szállított napokon keresztül Magyarországon. 

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 12-én megtartott előkészítő ülésén prostitúció elősegítése bűntette miatt ítélte el a korábban táncoslányként dolgozó vádlottat.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a 21 éves nőnek az ügyében, aki testvére vezetői engedélyével akarta magát igazolni a rendőröknek, de valamire nem számított. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított. A járásbíróság a büntetlen előéletű vádlottat felhasználással elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 224.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 11-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben négy vádlott átvert öt sértettet, akik a pénzükért cserébe nem kaptak semmit.

A Szolnoki Járásbíróság csaknem két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint egy bérelt munkagépet biztosítékul ajánlva vett rá egy másik férfit arra, hogy összesen több mint 2 millió Ft kölcsönt adjon neki, annak ellenére, hogy a pénz visszafizetésére már a kölcsönszerződések megkötésekor sem volt reális lehetősége. A kölcsönt végül nem is fizette vissza. A megtévesztett hitelező ezért feljelentéssel élt vele szemben. 

Elsőfokon hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki a megyeszékhely piacterének épületeit rongálta meg.

 

A Budaörsi Járásbíróság 2016. szeptember 22. napján elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, aki ellen a Budaörsi Járási Ügyészség indított eljárást. A Budaörsi Járásbíróság az ügyészség indítványát alaposnak találta és a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. december 26. napjáig meghosszabbította azzal, hogy az előzetes letartóztatását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani.
Nem jogerősen 1 év szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a volt élettársát zaklatta. A vád szerint a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek Zalaegerszegen, de viszonyu  2015 májusában megromlott. A vádlott ezt nem tudta elfogadni, s 2015. május 16. és december 20. között 9713 alkalommal próbálta a nőt telefonon elérni, illetve sms üzenetek formájában próbált vele kapcsolatba lépni, s legalább 2 alkalommal a nő munkahelyén is megjelent.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 67 éves petőfiszállási férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint súlyosan bántalmazott egy férfit szilveszter éjszakáján.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves kecskeméti férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint 2019 márciusában és áprilisában egy kecskeméti sörözőbe tört be és lopott el különböző értékeket, valamint egy autót vett el jogosulatlanul.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. június 14-én megtartott előkészítő ülésen a vádlottat súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. január 28. napján hajnali 2 óra körüli időben egy szórakozóhelynél cselekményével a szabályszerűen, egyenruhában intézkedő rendőr sértettet eljárása alatt bántalmazta.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. június 7-én megtartott tárgyaláson a vádlottat mint visszaesőt súlyos testi sértés kísérlete miatt 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, és 2 év időtartamban eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A járásbíróság a vádirati tényállást megalapozottnak találta, amely szerint a vádlott a sértettel a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben töltötték 2017 nyarán a szabadságvesztés büntetésüket, melynek során az Ipoly Cipőgyár Kesztyű részlegében végeztek munkát.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. november 11-én tulajdon elleni szabálysértés miatt 150 óra közérdekű munkát szabott ki, azzal a büntetett előéletű negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki nemrég több mint 30 ezer forintnyi édességet lopott az egyik szolnoki nagyáruházból.

Az asszony 2019. november 9-én nem sokkal dél előtt ment be az áruházba, ahol 5 doboz szaloncukrot, 2 doboz csokoládé desszertet és 45 db Kindertojást rejtett a táskájába, majd fizetés nélkül kifelé indult. 

A Mátészalkai Járásbíróság 2019. november 27-én gyorsított eljárásban több rendbeli társtettesként elkövetett lopás bűntette és lopás vétsége miatt D.Z. I. rendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette, míg E.R. II. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.  



A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 46 éves és 55 éves török férfinak, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy megközelítőleg 50 - harmadik országbeli -állampolgárnak próbáltak meg segítséget nyújtani ahhoz, hogy Nyugat-Európába jussanak. 

 

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy zalaegerszegi szórakozóhely biztonsági őreként bántalmazott egy vendéget. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a férfinak büntetőügye, aki 2016. október 4-én az egyik szolnoki faipari cég üzemvezető-helyetteseként szemet hunyt afelett, hogy egy jócskán túlterhelt kézikocsival végezzenek anyagmozgatást az üzemben. A kézikocsi kereke kitörött, és csaknem egy tonna faanyag borult az egyik munkásra, aki maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.