Zalaegerszegi Törvényszék - csaknem 10.000 hívás és SMS - letöltendő börtönbüntetés zaklatás miatt
Beküldés dátuma
2016.10.07. - 15:54
Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék
Nem jogerősen 1 év szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a volt élettársát zaklatta. A vád szerint a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek Zalaegerszegen, de viszonyu 2015 májusában megromlott. A vádlott ezt nem tudta elfogadni, s 2015. május 16. és december 20. között 9713 alkalommal próbálta a nőt telefonon elérni, illetve sms üzenetek formájában próbált vele kapcsolatba lépni, s legalább 2 alkalommal a nő munkahelyén is megjelent. Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen eset a férfi életében, korábban egy másik nőt, s annak családtagjait zaklatta hasonló módon. Emiatt 2014-ben - több más vétség és bűntett - mellett 4 rendbeli, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt ítélték el. Akkor 1 év 8 hónapot kapott 3 évre felfüggesztve. Ugyanezen évben a vádlottnak azért kellett felelnie, mert megütötte a mostani ügy sértettjét. Akkor súlyos testi sértés bűntette miatt 2 év próbára bocsátást kapott. A Zalaegerszegi Járásbíróság 2016. október 4. napján hozott ítéletet első fokon, a korábbi próbára bocsátást megszüntetve a két ügyben együttesen hozva döntést, a vádlottat bűnösnek monda ki zaklatás vétségében, s 1 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős: a vádlott fellebbezett.
Zalaegerszeg, 2016. október 7.
A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtószóvivője