Detailed search

Előkészítő ülésen hozott ítéletet az Ózdi Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 áprilisában hátulról átkarolva magához szorította a sértettet és – azért, hogy vele akarata ellenére szexuális cselekményt végezzen – nadrágon keresztül megfogta annak nemi szervét. A sértett védekezés közben előre esett, ekkor a terhelt elfutott a helyszínről.

Több mint fél kiló kábítószert találtak annak az ózdi férfinak az autójában, akinek 2021. április 22-én elrendelte a letartóztatását az Ózdi Járásbíróság. 

Az Ózdi Járásbíróság 2017. május 7-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 
 
Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék másodfokú büntető tanácsa a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tisztviselőjével és társaival szemben vesztegetés elfogadása és költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét. 
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. július 28. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a négy gyanúsítottnak, akikkel szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 
 
A Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette elsőfokú tanácsa 2017. szeptember 4-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akit a mai napon helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Járásbíróság.  
 

A Miskolci Törvényszék 2018. november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket.

 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki Csernelyen egy idős asszony halálát okozta. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 13 éves fiúnak, akivel szemben rablás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
 
A Kazincbarcikai Járásbíróság 2018. február 6-án hirdetett ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik egy idős sértettet kazincbarcikai otthonában próbáltak kirabolni.
 
Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

az európai jogi szaktanácsadók polgári-gazdasági 

ügyszakos koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére.

Pályázási határidő

415.E/2019. (VII. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (42. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

103.E/2025. (III. 4.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (291. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2025. április 10. napja

A gyanúsítás szerint még 2009. novemberében rabolt ki egy idős nőt az a férfi, akit a mai napon a bíróság 2018. augusztus 18-ig letartóztatott. 

 

A gyanúsított 2009. november 30-án hajnalban Sajógalgócon csuklyával a fején két társával benyomta a bezárt ajtót a sértett nyári konyhájában, majd egyikük egy párnát szorított az idős nő arcához és felszólította, hogy adja oda a pénzét, de ne kiabáljon. Egyikük elkezdte átkutatni a lakóhelyül szolgáló nyári konyhát, majd a sértettet a konyhából nyíló kis szobába zárták. 

 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyaláson kívül közérdekű munka büntetést szabott ki lopás és bűnpártolás miatt a sértett jóhiszeműségét kihasználó vádlottakkal szemben. 

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott egy ügyvéddel szemben sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban.

Pályázási határidő

218.E/2022. (VI. 13.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (158. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

4.E/2024. (I. 3.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (170. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. február 15. napja