Detailed search

Év
2014
Közlöny
File
Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Szeghalmi Járásbíróságon egy bírósági titkári álláshely betöltésére.



A pályázat beérkezésének határideje:

2020. április 10. napja.



A pályázatok benyújtásának helye:

Gyulai Törvényszék Elnöki Iroda (5700 Gyula, Béke sgt. 38.).

Ítéletet hirdetett a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2021. október 25-én felgyújtotta nagyszülei perkupai házát.

Az Ózdi Járásbíróság 2019. szeptember 26-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Ózdon és annak környékén több családi házba is betört, miközben egy alkalommal még enni is kért az otthon tartózkodó sértettől. 

Halált okozó közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton, gépi meghajtású jármű vezetésével bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Miskolci Járásbíróság 2018. február 7-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 3-án a késő délutáni órákban, Sajóvámoson gépjárművével elütötte a sértettet, majd segítségnyújtás nélkül távozott. 
 
Pályázási határidő

140.E/2025. (III. 24.) OBHE határozat 

a Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszéken és a területén működő bíróságokon titkári állások betöltésére

Az állások betöltése kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján és Facebook oldalán olvasható.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 5.

A pályázat beadásának helye:

Postai úton: Fővárosi Törvényszék elnöke (1055 Budapest, Markó u. 27.)

Személyesen: Elnöki Kezelőiroda (1055 Budapest, Markó u. 27. II. emelet 16.)

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 629 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Pályázási határidő

401.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Pályázási határidő

99.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

117.E/2019. (II. 21.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki 2020 júliusában Bekecs településen gépkocsijával halálos balesetet okozott. 

Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI TITKÁRI PÁLYÁZATOK



A Szekszárdi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Szekszárdi Törvényszéken 1 bírósági titkári álláshely betöltésére.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. február 20. napja.

A pályázat benyújtásának helye:

Szekszárdi Törvényszék Elnöki Titkársága (7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2.)

 

A bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki egy családi vita során késsel támadt az élettársára.
 

Ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Aszaló külterületén lapáttal és betondarabbal vertek agyon sertéseket.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon – az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasítva –  lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a gyanúsítottal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. május hó 08. napján Berente, Ipari úton az általa vezetett Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsival szeszes italtól befolyásolt állapotban közlekedett, letért az úttestről, majd a patakmeder falának ütközött. A baleset következtében egy ember életét vesztette.