Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott büntetését, életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította. Az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 794 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Pályázási határidő

Pályázat a Győri Törvényszék polgári-gazdasági-munkaügyi kollégiumvezető-helyettesi (85. számú) álláshelyének betöltésére

A bírósági vezetői tisztséget az a határozatlan időre kinevezett bíró töltheti be, akinek legalább 6 éves polgári-gazdasági-munkaügyi ügyszakban eltöltött tényleges bírói gyakorlata van.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Image

Senyei György kiemelte, hogy az eddig hangsúlyozott mennyiségi szemlélettel szemben a minőségi ítélkezést kell előtérbe helyezni, ehhez pedig szükség van az igazgatási és szakmai szerepek következetes elválasztására. 

Image

Dr. Csorba Zsolt Ödön 1996-ban végzett Pécsett, bírósági fogalmazóként a Pécsi Városi Bíróságon kezdett, bírói kinevezését 2003-ban kapta meg. 2004 óta a Tatabányai Városi Bíróság bírája, 2005-től három éven át elnökhelyettesként, 2008-tól öt éven át pedig a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság / Tatabányai Törvényszék elnökhelyetteseként tevékenykedett. Elnöki kinevezését 2013 februárjában vehette át, most újabb 6 éves ciklusát kezdi. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 352 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Egész napos áramszünet miatt szünetel az ügyfélfogadás 2015. május 18-án a Lenti Járásbíróságon. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 539 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Pályázási határidő

Pályázat a Zalaegerszegi Törvényszék polgári ügyszakos csoportvezető bírói (6. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Image

Az Országos Bírósági Hivatal első alkalommal hirdette meg idén az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulálásával a szakmai hallgatóság és a zsűri előtt. A regionális elődöntők után 6 csapat jutott az országos döntőbe, ahol szerepkártyákat kellett húzniuk, melynek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el.