Detailed search

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon elutasította a K. Sz. Zrt. kártérítési keresetét, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen elmaradt vagyoni előny miatt nyújtott be.

A K. Sz. Zrt. keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az NMHH Médiatanácsát több mint egymilliárd forint elmaradt vagyoni előnyből származó kártérítés megfizetésére. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős részítéletében már megállapította, hogy az alperes jogellenesen járt el, amikor a felperessel késedelmesen kötött szerződést a pályázaton elnyert frekvencia használatára.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. július 4-én enyhített dr. R. Gy. ellen eddig alkalmazott kényszerintézkedésen, és a házi őrizét megszüntetve lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 7-én egy hónapra elrendelte annak a külföldi férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.
 

A Pécsi Járásbíróság 2023. január 27-én elrendelte egy fiatal budapesti férfi letartóztatását egy hónapra pszichikai bűnsegédként, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette alapos gyanúja miatt.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 340 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 14 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 65 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 217 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 502 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 429 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Fővárosi Törvényszék két rendbeli emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt 412.500 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 152 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség előre kitervelten és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, 3 rendbeli lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint 4 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a terheltet. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 38 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen pénzmosás bűntette miatt 1 év -végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre ítélt egy nőt, 2.000.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Pályázási határidő

Pályázatok európai jogi szaktanácsadói tisztség betöltésére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 677 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018