Detailed search

2024. 02. 19.

Lopás bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy 44 éves, budapesti férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2023. december 21-én - ismeretlen társával   - egy egervári családi házból tulajdonított el készpénzt és értéktárgyakat. 

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok



A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2022. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 27. napján Cs. T. I. vádlott ellen kábítószer birtoklás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott büntetését enyhítette.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a 2014. március 5-én kihirdetett ítéletében 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a két rendőrt, akik egy közlekedési szabályszegés során 20 ezer forint ellenében elengedték a gépjárművezetőt, aki valójában a rendvédelmi szervek beépített embere volt.

A Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30-án hirdetett ítéletet Budaházy György és társai büntetőperében. A tanácsvezető bíró mulasztása miatt az ítélet írásba foglalása határidőn belül nem történt meg, ezért a Fővárosi Törvényszék elnöke megtette a rendelkezésére álló igazgatási intézkedéseket a tanácselnökkel szemben. A bírói tanács vezetőjének szolgálati viszonya 2017. április 30-án megszűnt. Szolgálati jogviszonyának megszűnéséig bár továbbra is késedelmesen, de folyamatosan az ítélet írásba foglalásán dolgozott.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiknek gondatlansága miatt nevelt gyermekük elhunyt az őt ért égési sérülések miatt. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint az élettársi kapcsolatban élő vádlottak közül a nő főállású nevelőszülő, a férfi külföldi munkavégzése miatt alkalomszerűen vett részt közös és a nevelt kiskorú gyermekek gondozásában.

A Fővárosi Törvényszék elutasította az Esterházy Magánalapítvány keresetét a Magyar Állammal és társaival – az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, valamint az Iparművészeti Múzeummal – szemben tulajvédelem iránt indított perében.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Lombard Ingatlan Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 18-án kihirdetett ítéletében elutasította a Hungária Takarék Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét. 
 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy orosz és egy román embercsempész letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a román állampolgár gyanúsított, mint „szállító”, míg az orosz gyanúsított, mint „előfutó” 10 szír állampolgárnak – akik a szerb-magyar határon, meg nem engedett módon, a jogszabályi rendelkezések megszegésével léptek be Magyarország területére – segítséget nyújtott a magyar-osztrák határ ugyancsak meg nem engedett módon – a jogszabályi rendelkezések megszegésével – történő átlépéséhez. 

A Szombathelyi Járásbíróság vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte egy szerb férfi letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 226 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy olyan ügyben, amelyben egy férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádol az ügyészség. 

A vádirat szerint a terhelt 2016 márciusa és 2017 februárja között rendszeresen, nagy mennyiségben rendelt meg és hozatott be Magyarországra khatlevél-szállítmányokat különböző afrikai országokból azért, hogy azok egy részét továbbértékesítse vagy továbbszállíttassa.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 194 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet