Detailed search

Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék 

elnöke pályázatot hirdet



a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöki (217. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Budapest Környéki Törvényszéken ma az iratok ismertetésével folytatódott annak a férfinak a tárgyalása, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.
 
Vádirati tényállás:

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 17-én megtartott nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgynevezett kamu karambolok okozója és résztevevője volt. A Törvényszék a férfit ítéletében 4 ellene felhozott vádpontban – 2 rendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, 2 rendbeli, csalás bűntettének kísérletében, (egy esetben bűnsegédként, egy esetben társtettesként elkövetett) és 3 rendbeli, bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében – mondta ki bűnösnek.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 124 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 246 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 162 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

2025. június 5-én tartotta Összbírói Értékezletét a Budapest Környéki Törvényszék. Dr. Gerber Tamás a Törvényszék elnöke részletes beszámolóban elemezte a BKT 2024-es évét úgy az ítélkezés, mint az igazgatás és szervezeti fejlesztések és megvalósult projektek tekintetében.

Elsőként a sajtó kapott tájékoztatást a múlt évet érintő legfontosabb statisztikákról és eredményekről, kérdéseiket pedig a BKT elnöke mellett dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Aszódi László, a BKT szóvivője fogadta.

A sajtótájékoztatót követően kezdetét vette a zártkörű Összbírói Értekezletet, amelyen Dr. Gerber Tamás köszöntötte dr. Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét, dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Pecsenye Csabát, az Országos Bírói Tanács elnökét, dr. Ribai Csillát, a Fővárosi Ítélőtábla elnökét, dr. Fekete Zsoltot, a Balassagyarmati Törvényszék elnökét, Vavrikné dr. Tripsánszki Ágnest, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettesét, dr. Keyha Ádámot, a Budapest Környéki Törvényszék Bírói Tanácsának elnökét, dr. Félegyházy Megyesy Fatimét, az Országos Bírói Tanács tagját, valamint minden meghívott vendéget és a megjelent bírákat.

Ezt követően, a rendezvény során a múlt évet összefoglaló tájékoztató következett, amelynek során az OBH elnöke hangsúlyozta, hogy a Budapest Környéki Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok az ország második legnagyobb létszámú és ügyforgalmú bírósági szervezeti egységeként meghatározó részét képzik a magyarországi igazságszolgáltatásnak. Úgy fogalmazott, a BKT-n dolgozik a hazai bírói kar csaknem tíz százaléka, 262 bíró, ami nemzetközi viszonylatban is jelentősnek számít.  Ennek következtében a megyei törvényszéknek minden évben nagyszámú ügyérkezéssel kell szembenéznie.  Dr. Senyei György kitért arra is, hogy tavaly országos szinten 1,2 millió ügy érkezett és indult hazánk törvényszékein és járásbíróságian, ami 1,6 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi ügyérkezés mértékét. Mindeközben a BKT-ra összesen 139.055 ügy érkezett, ami az országos ügyérkezés 11,6 százaléka. Ezen belül a peres ügyérkezés tekintetében az országos tendenciával egyezően nőtt az érkezés, arányaiban azonban nagyobb mértékben, mint az átlag, így a BKT részesedése az országos peres ügyérkezésből 12 százalékra nőtt.

Hangsúlyozta, hogy a statisztikák folyamatos javítása azért kiemelten fontos, mivel a bíróságok nem önmagukért, hanem az ügyfelekért és a társadalmi békéért vannak.

Dr. Gerber Tamás kitért arra, hogy a soron kívüli ügyek – közöttük a két éven túli ügyek – kitűzési, napolási gyakorlatának fokozott ellenőrzése a hosszú pertartamú ügyek csökkenését eredményezte. Ahogy 2023-ban, úgy tavaly is jelentősen csökkent az öt éven túli ügyek száma is. Kiemelést érdemlő eredmény, hogy a törvényszéken a büntető ügyszakban első fokon nincsen öt éven túl folyamatban lévő ügy.

Dr. Gerber Tamás kitért a következő év célkitűzéseire is. Mint mondta, a Budapest Környéki Törvényszék ebben az évben is javítani akarja a 2024-es mutatókat, további csökkenést kíván elérni a hosszú pertartamú ügyek számában és arányában, valamint a hatályon kívül helyezések arányában. 

Hangsúlyozta továbbá, hogy ennek érdekében a szintén 2024-ben átadott székházban a BKT munkatársai már egy magas színvonalú, a modern igazságszolgáltatáshoz méltó helyszínen tudnak közösen dolgozni és méltó környezetben tudják fogadni az ügyfeleket.

Végezetül, mint minden évben, az Összbírói értekezlet záró eseményeként idén is a törvényszék kiváló bíráinak odaítélt, a Budapest Környéki Törvényszék által alapított kitüntetések átadására került sor. 

 

A Budapest Környéki Törvényszéken 2019. június 14-én előkészítő ülésen ítélettel zárult annak a vádlottnak a büntető ügye, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A vádlott az előkészítő ülésen a vádiratban foglaltakkal megegyezően beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott beismerését elfogadta és bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében. Ezért őt 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet jogerős.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszéken bírósági titkári álláshelyek betöltésére

A munkavégzés helye a Szentendrei Járásbíróság.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. május 17. napja 16.00 óra 

A pályázat beadásának helye:

Budapest Környéki Törvényszék Elnöki Kezelőiroda (1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.)

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 4 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja visszavonta az elfogatóparancsot B. S. ellen 
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. október 13-án telekommunikációs eszköz használatával megtartott nyilvános előkészítő ülésén ítéletet hozott annak a férfinak a büntetőügyében, akit a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt.

2018. év elejétől a vádlott több személynek – köztük két barátjának – kannabiszt adott el 2000 Ft/gramm áron. Két barátja gyakran a férfi építkezésén dolgozta le a kábítószerek árát.

Ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék G. T. ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmény elkövetésével vádolt meg az ügyészség.

A bíróság ítélete szerint:

G. T.
bűnös
emberölés bűntettének kísérletében és
erőszakkal, éjjel és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettében,
ezért a bíróság
6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Budaörsi Járásbíróság 2015. március hó 18. napján bűnösnek mondta ki Z. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, ezért őt a bíróság, - mint különös visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt. 

A bíróság az I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében. A törvényszék H. A. I. rendű vádlottat 6 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 8 évi Magyarország területéről való kiutasításra ítélte.