Detailed search

A bíróság letartóztatta azt a férfit, akinek ügyében kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást.

Még a bírósági döntés sem érdekelte azt a férfit, aki az ellene elrendelt távoltartási végzés tilalmait megszegve szökött haza és bántalmazta hozzátartozóit. A bíróság letartóztatta a gyanúsítottat, aki ellen a Nagykőrösi Rendőrkapitányság testi sértés vétségével, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Különleges akciókkal csábította gyanútlan ügyfeleit a férfi, azonban az általa ígért termékek sosem értek célba. A letartóztatásban lévő férfi ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a bíróság pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedés meghosszabbítását rendelte el vele szemben.

Egy elhagyatott területen, késsel fenyegetett meg egy asszonyt a terhelt, aki a gyanú szerint magával vitte a sértett táskáját. A Gödöllői Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indított eljárást az ügyben, míg a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Rázárta egy rablással gyanúsított nőre a boltot az eladó – a terhelt így hiába ürítette ki a kasszát, menekülni nem tudott. A bíróság letartóztatta az asszonyt, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt nyomoz.

Kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ellen a férfi ellen, akit 2023. november 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatott.

Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Alkoholt fogyasztott, majd karddal és gázriasztó fegyverrel viselkedett rendbontó módon a vádlott, aki a rendőri intézkedésnek is ellenszegült. Fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Budaörsi Járási Ügyészség, a Budaörsi Járásbíróság pedig 2024. július 1-én – tárgyaláson kívül – hozta meg büntetővégzését a büntetőügyben.

Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 18-án megtartott ülésén elrendelte a terheltek letartóztatását.

Kihasználta, hogy a lakók elutaztak, majd az üresen álló házakból milliókat rejtő széfeket vitt el a rablóbanda, melynek két tagja 2020. május 15. óta letartóztatásban van. Ellenük a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 26-án befejezett tárgyalássorozatot követően ítéletet hirdetett azoknak a férfiaknak az ügyében, akik családok közötti verekedésben különböző sérüléseket okoztak egymásnak. A bíróság L. T. I. rendű fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, testi sértés bűntettének kísérletében, ezért őt a bíróság 2 év időtartamra próbára bocsátotta, a próbaidő alatt pártfogó felügyeletét is elrendelte. A II. rendű SZ. T. L.

A Budakörnyéki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.
 
A nyomozás eddigi adatai alapján Sz. L. megalapozottan gyanúsítható az alábbi bűncselekmény elkövetésével: 
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. július 5-én az új Büntetőeljárási törvény (Be.) szerint tárgyalást tartott és a vádlott beismerő vallomásának elfogadását követően ítéletet is hozott annak a nőnek az ügyében, aki halálosan bántalmazta gyermekét.

 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. május 15-én megtartott nyilvános előkészítő ülésén ítéletet is hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki az udvaron játék közben leejtette nyakából rokona gyermekét. A Törvényszék bűnösnek mondta ki a vádlottat életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében és hat hónap két évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A vádlott a szabadságvesztés esetleges végrehajtása esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 2-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével gyanúsít Budaörsi Rendőrkapitányság.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 269 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

Építkezési brigádot szervezett a vádlott, aki szóváltásba, majd összetűzésbe keveredett az egyik férfival. Amikor agresszívan visszatért a helyszínre, azonnal megütötte a kaput nyitó sértettet, mivel azt hitte, a vele konfliktusba kerülő férfi áll előtte. A terhelt ellen az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, a Budapest Környéki Törvényszék 2021. június 25-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett az ügyben.

Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék 

elnöke pályázatot hirdet 

 

az Érdi Járásbíróság elnöki álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell arról, hogy