Detailed search

A Debreceni Járásbíróság 2019. november 22-én egy hónapra elrendelte annak az őrizetben lévő román állampolgárnak a letartóztatását, akivel szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette miatt folytat eljárást.

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 18 éves gyanúsítottnak a letartóztatását, aki betört egy biharnagybajomi házba és onnan két ruhát ellopott.

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a Hajdúszoboszlón történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

Pályázási határidő

98.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Debrecen Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. október 22-én tartott tanácsülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

Jogerősen is 3 év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta a 47-es számú főúton, 2016. februárjában. A bíróság a vádlottat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és 5 évre a járművezetéstől is eltiltotta. Cz. R.-nek az 5,7 millió forintos bűnügyi költségből 1,9 millió forintot kell kifizetnie, a fennmaradó rész – több mint 3 milliós tolmácsdíjjal – az állam terhén marad.
A Debreceni Törvényszék ma tartott nyilvános ülésén kihirdetett végzésében helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság 2017. február 27-én hozott ítéletét, melyben felmentette az egy rendbeli szexuális erőszak bűntette és a társtettesként, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól I.r. M. A. és II.r. G. R. vádlottakat. 
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette mellett társtettesként elkövetett garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék azt a két férfit, akiket eredetileg közösség tagja ellen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt az ügyészség. A másodfokú bíróság 1 év 6 hónapról 2 évre emelte az I.r. vádlott szabadságvesztését és 3-ról 4 évre a próbaidő tartamát. A II.r.

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy debreceni férfit védett kulturális javakkal visszaélés bűntette miatt. Büntetővégzésében a bíróság 220.000 forint pénzbüntetést szabott ki a büntetett előéletű 34 éves vádlottal szemben.

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Debreceni Törvényszék gazdasági ügyszakos tanácselnöki (17. számú) álláshelyének betöltésére

A Debreceni Járásbíróság 2020. augusztus 31-én távmeghallgatás útján egy hónapra elrendelte annak a két fiatalnak a letartóztatását, akiket fegyveresen elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a rendőrség.



A megalapozott gyanú szerint a 18 éves fiú és 19 éves társa előzetesen megbeszélték, hogy kirabolnak egy nemzeti dohányboltot. A gyanúsítottak fedőruházatot viselve 2020. augusztus 26-án 6 óra 30 perc körül megjelentek a Debrecen, Dózsa György utcai garázssoron található Nemzeti Dohányboltnál.

A Debreceni Járásbíróság 2024. szeptember 9-én tárgyalást tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki 135 gyermekekről készült pornográf képeket tárolt magánál.

A Szegedi Ítélőtábla vezetése tisztelettel tudatja, hogy december 21-én szombaton, december 23-án hétfőn, december 30-án hétfőn és december 31-én kedden a Szegedi Ítélőtáblán az ügyfélfogadás szünetel.

Szeged, 2013. december 20.

A Szegedi Ítélőtábla Sajtóosztálya
 

Image

Megalapozatlan az OBT-nek az OBH elnökének felmentését kezdeményező határozata.

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt H. S. szerb állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét, és a törvényszéket új eljárás lefolytatására kötelezte. Kimondta az ítélőtábla, hogy az új eljárás során a törvényszék egy másik tanácsa jár el.

A döntés indoka: az ítélőtábla megítélése szerint a másodfokú bíróság olyan eljárási szabálysértéseket vétett, amelyek miatt a harmadfokú eljárást nem lehetett lefolytatni.