Debreceni Törvényszék- A bíróság letartóztatta azt a gyanúsítottat, aki menyasszonyi és koszorúslány ruhákat lopott egy hajdú-bihari településen

Szervezeti egység
Debreceni Törvényszék

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 18 éves gyanúsítottnak a letartóztatását, aki betört egy biharnagybajomi házba és onnan két ruhát ellopott.

A rendőrségre 2020. május 21-én érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes egy biharnagybajomi családi házba betört, ahol a sértett esküvői ruhákat és különböző ajándéktárgyakat tárolt. A 18 éves fiatal ittas állapotban bemászott az udvarra, majd a ház hátsó teraszának üvegajtaját betörve egy menyasszonyi és egy koszorúslány ruhát ellopott, majd a házból távozott. A fiatal a két, együttesen 105.000-Ft értékű ruhát még aznap 1500-Ft-ért  eladta egy ismerősének.

A rendőrök a feljelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. május 25-én a Püspökladányi Rendőrkapitányságra előállítottak és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése, mert szabadlábon hagyása esetén fennáll a bűnismétlés reális veszélye, tekintettel arra, hogy vagyoni viszonya rendezetlen, munkanélküli, megélhetését bűncselekmények elkövetése útján biztosítja. A 18 éves fiú ellen jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban, mivel sorozatjelleggel követ el lopásokat. 

A  gyanúsított a bűncselekményt a legutóbb vele szemben alkalmazott javítóintézeti nevelésből történő ideiglenes elbocsátás ideje alatt követte el.  

A bíróság végzése végleges.

Debrecen, 2020. május 27.

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály