Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott bűncselekményét emberölés bűntette kísérletének minősítette és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 6 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást pedig 7 évre súlyosította. A bíróság a szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla indoklása szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt V. J. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A vádlott büntetését 8 év börtönről és 8 év közügyektől eltiltásról 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését fegyházban rendeli végrehajtani. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetése fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott a 2010-es években a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, majd később a Külgazdasági- és Külügyminisztérium főkonzulátusának állományában szolgált Ukrajnában. A férfi 2019-ben került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állományába, mint vám- és pénzügyőr referens. A pénzügyőr hadnagy a korábbi munkaköreiből adódóan széleskörű kapcsolati és információs tőkére tett szert.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa I.r. vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidejét 2 évre mérsékelte. II.r. vádlott esetében a pénzbüntetést 50.000.-Ft-ra csökkentette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

A vádlott (1974) és a 29 éves férfi sértett négy éven át szerelmi viszonyt folytattak, melynek időtartama alatt a vádlott a férfi szomszédságában lakott a szüleivel. A sértett együtt élt az élettársával és két kiskorú gyermekükkel. 

A vádlott már ittasan, egy kisebb baráti társasággal jelent meg egy Pápához közeli falu csárdájában 2019. november 9-én a késő esti órákban, ahol tovább ivott, majd összeszólalkozott a sértettel, akit szidott és megöléssel fenyegetett. A csárda tulajdonosa rászólt a vádlottra, de ez hatástalannak bizonyult, ugyanis a férfi egyre hangosabban kiabált, miközben többször a sértett tarkóját és pólóját is megfogta. A sértett a vádlottól elfordulva másokkal kezdett beszélgetni, mire a vádlott egy tele sörösüveggel úgy fejbe ütötte őt, hogy az üveg darabokra tört.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott cselekményét egységesen, kizárólag testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette és megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék 2019 áprilisában zárt tárgyalás után N. L. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Helybenhagyva az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszéknek a vádlott büntetésére vonatkozó döntését 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt az asszonyt, aki 2015 szeptemberében megölte élettársát. 
 

felperes: dr. Csernavölgyi István
alperes: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

A Fővárosi Törvényszék 2022. július 19-én elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben emberölés kísérlete miatt a Párizsi Járásbíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A francia hatóságok emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a terheltet. A rendelkezésre álló adatok alapján a körözött személy egy háromtagú társaság egyik tagjaként segítettet egy férfit kilökni egy lakás ablakán. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat azzal vádolják, hogy vagyonának megszerzése érdekében megölte nagyapját, majd annak holttestét egy garázsban rejtette el. Az I. rendű vádlott ezt követően egyik ismerősével, a nagyapjával közel azonos korú II. rendű vádlottal – aki a sértett haláláról nem tudott – játszatta el idős hozzátartozója szerepét. A II. rendű vádlott a sértett nevében adásvételi szerződéseket, banki szerződéseket írt alá, okmányt igényelt.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka –  büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 52 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 májusában S. F. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott védője az ítélte hatályon kívül helyezése, illetve felmentésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2021 májusában M. D. K. vádlottat testi sértés, szexuális erőszak, magánlaksértés és kifosztás bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett. 

A Miskolci Törvényszék által megállapított ítéleti tényállás szerint a vádlott a számára ismeretlen, időskorú, de jó fizikai és szellemi állapotban lévő, egy kondiparkban éppen szokásos edzését végző sértettel beszélgetni kezdett, majd minden különösebb ok nélkül indulatossá vált, köztük szóváltás alakult ki. A vádlott ennek során többször arcon ütötte a férfit, miután pedig a földre került, a fejét többször megrúgta, megtaposta, majd a magatehetetlen sértettet magára hagyva távozott a helyszínről. A férfi az elszenvedett koponyasérülések szövődményei miatt később a kórházban elhunyt.