Detailed search

A 61 éves férfi vádlott és a sértett házastársak voltak, korábban mindketten kamionsofőrként dolgoztak, azonban a vádlott a romló egészségi állapota miatt 2020 nyarától már nem tudott dolgozni. A sértett továbbra is külföldön dolgozott, ahonnan időnként hazalátogatott. A vádlott ezt megelőzően is, de különösen ettől az időponttól fogva rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztott szeszes italt, feleségére féltékeny volt, ittas állapotban azt hangoztatta, hogy megöli a nőt, felgyújtja a házukat, majd magával is végez. Emiatt mindketten válni szerettek volna.

A Székesfehérvári Törvényszék 11 tényállási pontban állapította meg a vádlottak és ismeretlen társaik által elkövetett cselekményeket. 2012. október és 2013. február között több rablási cselekményt követtek el a vádlottak, amelyek közül némely bűnszövetségben és csoportosan valósult meg. Magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettében is bűnösnek találta a vádlottakat a bíróság.
 

A 24 éves vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek. A vádlott féltékenysége miatt rendszeresen veszekedtek. Így történt ez 2022. április 5-én délután is, amikor szerelemféltés miatt a vita veszekedéssé, kölcsönös kiabálássá fajult, amelynek során a vádlott a sértettet gázsprayvel szemen fújta, több alkalommal fejbe és hasba rúgta, majd egy kést felhevítve a sértett bal lapockáját, mindkét alsó végtagját, valamint ruhátlan szeméremtestét és hüvelybemenetét több helyen megégette. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 augusztusában K. I. I. vádlottat emberölés bűntette és rablás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak találta és helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét a 2014-ben, a pécsi vásárcsarnok közelében elkövetett emberölés ügyében.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az 1932-es születésű sértett 2014 januárjában járólapokat cseréltetett egy vállalkozóval, akinél az I.r. vádlott dolgozott. A férfi a munkálatok során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él. Az I. r. vádlott elmondta a II. r. vádlottnak, hogy a sértett egyedül él és értékei bűncselekmény révén megszerezhetők.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi törvényszék 2019. március 20-án M. F. svájci állampolgárságú vádlottat, és ezért őt 5 év 6 hónap börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A vádlott a szülei házában élt, számítógépes grafikák készítésével foglalkozott. Naponta 14-15 üveg sört megivott, esetenként nyugtató kíséretében. Emiatt néha hallucinált, hangokat hallott, képeket, számokat látott, amelyek őt cselekvésre utasították. 2019. március 25-én a vádlott szomszédságában egy láncra kötött kutya hangosan vonyított, emiatt a vádlott az ablakon keresztül átkiabált a sértettnek, hogy engedje el a kutyát, mert ha nem, akkor pórul jár, megöli őt. A sértett másnap zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott - 41 éves, büntetett előéletű, Zala megyei férfi - és élettársa, a II.r. vádlott - 39 éves, büntetlen előéletű, Zala megyei nő - 2017-ben befogadta a házába a sértettet, aki születésétől fogva fennálló enyhe fokú szellemi visszamaradottságban szenved, önálló életvezetésre nem képes, segítségre és irányításra szorul. Ügyei önálló viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagy mértékben csökkent, így őt a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 augusztusában éjszakai szórakozást követően hazatért miskolci ingatlanába, majd depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben nyugtatót vett be. Ezután kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az asszony igyekezett lebeszélni öngyilkossági szándékáról és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletének a büntetés mértékére vonatkozó részét abban az ügyben, amelyben egy idős emberekre támadó, három áldozatát is kiraboló férfi, V. L. ügyét tárgyalta a táblabíróság. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A II.r. vádlott által elkövetett bűncselekményt visszaélés kábítószerrel bűntettének minősítette és megállapította, hogy a vádlott többszörös visszaeső. IV.r. vádlott börtönbüntetését 5 év 5 hónapra enyhítette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.  
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 268 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
A bíróságra idézett vádlott abban bízott, hogy a telefonhívása miatt elrendelt bombariadó miatt nem jut be az épületbe és elmarad a büntetőügyének tárgyalása.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 11-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte S. Péter gyanúsítottat, aki nem a vele szemben más ügyben elrendelt házi őrizet szabályainak a megszegése, hanem újabb büntető ügyben, lőfegyverrel visszaélés előkészületének bűntette és egyéb bűncselekmény elkövetése miatt került ismét előzetes letartóztatásba.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A Momentum változásbejegyzési kérelmét a Fővárosi Törvényszék a jogszabályokban előírt határidőket betartva 2019. február 8-án elbírálta, a nyilvántartási adatok átvezetését a határozat március 21-i jogerőre emelkedését követően pedig haladéktalanul megtette.

A Momentum 2018. október 30-án változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Törvényszék Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodáján (FT). Az eljárást azonban az FT felfüggesztette, mivel egy az alapító okirat módosítást érintő másik eljárás még folyamatban volt.

2019. június 14-én a Fővárosi Törvényszék távmeghallgatási rendszer segítségével hallgatta meg J. R.-t, aki jogerős életfogytiglani büntetését tölti a szegedi Csillagbörtönben. J. R. részletes, feltáró vallomásában azt állította, hogy 1996-ban ő gyilkolta meg P. J. vállalkozót. 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B.III. Csoport), büntető ügyszakos csoportvezető bírói (288. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A tegnapi napon folytatódott a P. T. és társai ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult perújítási eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében. A perújításra azért került sor, mert a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő J. R. olyan nyilatkozatot tett, miszerint ő követte el azt a gyilkosságot, ami miatt P. T.-t mint felbujtót, egyik társát mint elkövetőt, másik társát pedig mint bűnsegédet ítélte el a bíróság.