Detailed search

Pályázási határidő

409.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezető-helyettesi állásának pályázati kiírásáról



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium közigazgatási ügyszakos kollégiumvezető-helyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék 2017. június 7-én T. Gy. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év fegyházbüntetésre, a cselekményben neki segítséget nyújtó testvéreit, T. J-t és T. J-t 8-8 év, negyedik társát, B. L-t pedig 4 év fegyházbüntetésre ítélte. Kötelezte a vádlottakat a több millió forintos bűnügyi költség viselésére is.
 
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a 2015. június 12-én kihirdetett határozatban elutasította a Magyar Nemzeti Bank OTP Jelzálogbank Zrt. I. r. alperes elleni közérdekű keresetet, míg részben helyt adott a Magyar Nemzeti Bank és OTP Bank Nyrt. II. r. alperes elleni közérdekű keresetnek.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben az ügyészég többek között vezető beosztású hivatalos személy az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának, valamint gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés, továbbá versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt emelt vádat kilenc személlyel szemben.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, különösen nagy értékre elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, míg három társát társtettesként különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettével vádolják.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. december 12-én T. P. vádlott ellen önbíráskodás bűntette miatt indult büntetőügy megismételt perújítási eljárásában végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság végzését – annak helyes indokaira figyelemmel – helybenhagyta.
 

A SUMMIT Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. tanácsa 2014. október 28-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
 

Budapest, 2014. október 29.

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Dr. Márki Zoltánt - a Kúria Fővárosi Ítélőtáblára kirendelt tanácselnökét - a 429/2015. (IX.8.) OBHE számú határozatával megbízta 2015. szeptember 10-től 2016. szeptember 9. napjáig terjedő időtartamra, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői feladatainak ellátásával. 
 
Budapest, 2015. szeptember 15.
 

A Fővárosi Ítélőtábla cáfolja azon, a Magyar Helsinki Bizottság által kiadott nyilatkozat alapján megjelent sajtóközleményeket, melyek szerint a Labrisz Leszbikus Egyesület felperes személyiségvédelmi perében eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 1. napján meghozott döntését a miniszterelnök 2020.októben 3-i rádióinterjújában elhangzott egyik kijelentésére alapította, azzal indokolta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 49 Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék 6 év 8 hónap börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettével vádoltak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. szeptember 20-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolt az ügyészség. A terhelt a vádirattal teljes mértékben egyezően elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

A Fővárosi Törvényszék 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság Családjogi Csoport csoportvezetői 

(296. számú) álláshelyének betöltésére