Detailed search

Emberölés gyanúja miatt egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki 2020. május 3-án halálosan bántalmazta édesapját Budapesten. A bíróság a letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A férfi 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte és egyéb módon bántalmazta idős korú, legyengült édesapját. A sértett belehalt sérüléseibe.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 20-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsít. Negyedik társukkal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak szervezetten árultak kábítószert a fővárosban.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben egy hónapra – 2023. január 30-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását.

 

Robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a mai napon egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt három férfit, akiket súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádoltak mint társtetteseket. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnösnek kimondott szurkolók 2 évig nem látogathatják a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sporteseményeket. 

Pályázási határidő

317.E/2021. (XI. 25.) OBHE határozat

a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

A BRB Buda Regionális Bank felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. tanácsa 2014. október 28-án meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
 
A KDB Bank Európa Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2015. március 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaperek címszó alatt olvasható.
 
Az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. tanácsa 2015. március 10-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét – egyebek mellett – részben megváltoztatta és a keresetet teljes egészégen elutasította.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 460 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 384 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Pályázási határidő

80.E/2023. (II. 7.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy polgári ügyszakos ítélőtáblai bírói (34. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi ügyekben szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. március 10. napja

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 251 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 21-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatást, aki a rendelkezésre álló adatok szerint alaposan gyanúsítható azzal, hogy egy budapesti VIII. kerületi lépcsőházban meggyújtotta egy férfi ruházatát. A sértett az elszenvedett sérülések következtében életét vesztette.
 

Az KDB Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2014. október 16-án meghozott végzésével az Alkotmánybíróságról szóló törvény és a Polgári perrendtartásról szóló törvény alapján kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 4. § (2) és (3) bekezdés, 6.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. október 17-i előkészítő ülésén ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben egy többszörös visszaeső férfit nagyobb értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt az ügyészség.