Detailed search

Image

Vasárnap véget értek a Miskolci Egyetem campusán a Debreceni Ítélőtábla, a Balassagyarmati, a Debreceni, az Egri, a Miskolci és a Nyíregyházi Törvényszék közös szervezésében, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének támogatásával megrendezett VIII. Országos Bírósági Sportnapok.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja a terheltet. 

Négy hónapra elrendelte a bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit az ún. „csepeli droglabor” ügyében jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsít a nyomozó hatóság. A Budapest területére korlátozott bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a bíróság a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel rendelte ellenőrizni.

Az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. tanácsa 2014. október 29-én meghozott ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság kereset elutasító ítéletét.

Budapest, 2014. október 29.

A Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztálya

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B. II. Csoport) büntető ügyszakos csoportvezető-helyettes (308. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

3A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. február 15-i – nem jogerős – ítéletével 3 évre próbára bocsátotta azt a volt mentőápolót, akit kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2024. április 10-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben négy férfit többek között emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettével vádolnak.

Dr. B. K. vádlott ellen testi sértés bűntette  és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban a 2018. január 31-én megtartott fellebbviteli tárgyalási napon levetítette a vádlott kihallgatását tartalmazó, helyszínbejárásról készült videofelvételt, valamint azt a vádlott és a tanúk elé tárta. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. március 24-én elrendelte annak a személynek a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A bíróság indokolása szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában – az Iszlám Államhoz köthetően – legalább 10 személy kivégezésében részt vett.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 8. napján K. A. K. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Az első fokon eljárt Székesfehérvári Törvényszék 2016 novemberében K. A. K. vádlottat emberölés bűntette miatt 8 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 147 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 324 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 79 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 157 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 348 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 214 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője

Tagok: