Detailed search

A pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatos polgári nemperes eljárásokról tartottak egynapos regionális konferenciát 2019. szeptember 24-én a Szolnoki Törvényszéken. A Kecskeméti és a Szolnoki Törvényszék által közösen szervezett szakmai napon részt vevő orvosok, igazságügyi orvosszakértők, ügygondnokok, bírák és bírósági titkárok elméleti és gyakorlati előadásokat hallgattak, és szakmai kerekasztal beszélgetéseken vettek részt.

A reggeli regisztrációt követően Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke nyitotta meg a konferenciát, majd a nap nyitóelőadásában Gyöngyné dr. Kovács Gabriella, a törvényszék civilisztikai kollégiumvezetője mutatta be az alapvető jogok és elvek érvényesülésének garanciáit a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatos polgári nemperes eljárásokban.

Dr. Vajda László, a Kecskeméti Törvényszék tanácselnöke a szakterület elméleti alapjait és gyakorlati tapasztalatait foglalta össze, míg Vigné dr. Fekecs Enikó kecskeméti bírósági titkár a Kecskeméti, szolnoki kollégái, dr. Szabó-Szikszai Katalin és Deméné dr. Demeter Judit bírósági titkár pedig a Szolnoki Törvényszék fenti nemperes eljárásokban folytatott gyakorlatába engedett bepillantást.

Az előadásokat követően a délelőtt a nap első kerekasztal beszélgetésével folytatódott. A résztvevő orvosok, igazságügyi orvosszakértők, ügygondnokok, bírák és bírósági titkárok Gyöngyné dr. Kovács Gabriella vezetésével a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatos polgári nemperes eljárásokban alkalmazott kérelem tartalmáról, a szemle körülményeiről, a szakértői vélemény, valamint a határozatok tartalmáról, és a határozathozatalról oszthatták meg benyomásaikat, tapasztalataikat.

A délutáni kerekasztal beszélgetésen pedig Tóthné dr. Drenkó Szilvia, a Szolnoki Törvényszék civilisztikai kollégiumvezető-helyettesének moderátori közreműködésével a fenti nem peres eljárásokban a fellebbezés tartalmáról, és a kézbesítésre, valamint az adatvédelemre vonatkozó szabályokról folytattak szakmai eszmecserét.

A konferenciát Gillyné dr. Malkócs Angéla Katalin, a Kecskeméti Járásbíróság elnökének gondolatai zárták, aki az elhangzottakat összefoglalva, a szakterület jelentőségére, és a hasonló szakmai napok tartásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Örülök annak, hogy a konferencián részt vevő orvosok, igazságügyi orvosszakértők, ügygondnokok, bírák és bírósági titkárok egyaránt hasznosnak és hiánypótlónak találták a napot, és többen is azt mondták, hogy érdeklődéssel várják a további szakmai konzultációkat. Külön öröm számomra, hogy regionális szinten, két törvényszék összefogásával, közösen sikerült megvalósítani a rendezvényt, és ezúton is köszönöm a Kecskeméti Törvényszék tartalmas és magas szakmai színvonalú előadásait.” – mondta el kérdésünkre Gyöngyné dr. Kovács Gabriella, a Szolnoki Törvényszék civilisztikai kollégiumvezetője.

 

Szolnok, 2019. szeptember 26.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 65 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 333 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 337 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 342 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 368 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 75 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Tahin Szabolcs, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája a „Bírói jog a magyar bíróságokon, avagy az ítélkezési gyakorlatra történő közvetlen hivatkozások a polgári bíróságok határozataiban” című dolgozatával.
  2. helyezett: Császárné dr. Mucsi Brigitta, a Mohácsi Járásbíróság bírósági titkára „A gyermek meghallgatásakor érvényesülő gyermekközpontúság a családjogi perek során” című dolgozatával.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 72 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 211 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 139 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 31 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 371 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 155 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 316 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020