Detailed search

Alkotmánybírósághoz fordult a Fővárosi Törvényszék a kishantosi földhaszonbérleti pályázatokkal kapcsolatos másodfokú perben
 
Az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte és ezzel egyidejűleg a per tárgyalását az alkotmánybírósági eljárás befejezéséig felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék a Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és társai ellen folyamatban lévő másodfokú polgári perében.
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ítéletet hirdetett abban a büntetőperben, amelyben 118 személy ellen emelt vádat az ügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 146 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 24-én kihirdetett ítéletében elutasította a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság elvének.

Budapest, 2015. február 25.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 787 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 792 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 795 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 484 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 189 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 150 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 325 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 424 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 216 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 228 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 383 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 123 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 796 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 787 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018