Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 27-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség azzal vádolja a vádlottat, hogy olyan súlyosan bántalmazta élettársa kétéves kisfiát, hogy az életét vesztette.

Az előkészítő ülésen az ügyészség ismertette a vádiratot, fenntartotta az abban tett bizonyítási indítványait, továbbá felszólalásában jelezte, hogy szükségesnek tartja az ügyben eljárt  orvosszakértők és pszichológus szakértő személyes meghallgatását is.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol egy férfit az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. február 15-i döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és az elsőfokon kiszabott pénzbüntetés mértékét 900 ezer forintra enyhítette abban a büntetőügyben, amelyben egy egykori országgyűlési képviselőt hivatali visszaélés bűntettével vádoltak. A bíróság a határozat rendelkező részét nyilvánosan hirdette ki, míg az indokolás – a minősített adatok védelme érdekében – zárt ajtók mögött hangzott el.  

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 19-én kihirdetett ítéletében elutasította a UCB Ingatlanhitel  Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 577 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 432 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 333 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és másodfokon megrovásban részesítette a Ligetvédőket, akiket azzal vádoltak, hogy 2016 nyarán a Városligetben egy demonstráció során megrongálták az építési területet elhatároló kerítést.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 31 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 605 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 599 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 180 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 345 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013
A Fővárosi Törvényszék 2015. december 10-én meghozott végzésében megszüntette a dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter felperes által a Budapesti Ügyvédi Kamara alperes ellen működés törvényességének helyreállítása iránt indított pert.
 
Év
2024
Közlöny
File

A Fővárosi Törvényszék 2023. október 12-én nem jogerős döntésével 11 év fegyházbüntetésre ítélte egy ügy I. rendű vádlottját, akit többek között emberkereskedelem bűntettével vádolt az ügyészség.