Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 534 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Image

Újabb hat évre kapott kinevezést a Kaposvári Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának élére Győriné dr. Vajda Andrea.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt P. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék 2018. szeptember 14-én meghozott elsőfokú ítéletét.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a 11 személynek a letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést és tárgyalást tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat szexuális erőszak bűntettével vádolják. 

A vádirat szerint a terhelt 2019. október 29-én az éjjeli órákban bemászott egy belvárosi első emeleti lakás nyitva hagyott ablakán, és az ott alvó, védekezésre képtelen állapotban lévő sértettet megerőszakolta. 

Az OTP Bank Nyrt. és OTP Jelzálogbank Zrt. felpereseknek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. tanácsa 2015. március 10-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta, fellebbezett indokait a jelen ítélet indokolásában foglaltak szerint részben megváltoztatta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott annak a férfinak a büntetőügyében, aki a vád szerint mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt lopott egy budapesti gimnázium osztálytermeiből.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 312 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 299 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 301 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 307 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 310 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 82 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 86 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 88 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 89 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 52 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017