A közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt K. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a vádlott végrehajtandó szabadságvesztés büntetésének és a közügyektől eltiltás tartamát is 3 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A döntés jogerős.
Detailed search
Az Országos Bírói Tanács szeptemberi ülésén új kitüntetés, elismerés alapításáról, a Juhász Andor díj arany és bronz fokozat kitüntetés keretszámának növeléséről határozott.
Meghallgatta a Fővárosi Ítélőtábla mellett működő elsőfokú és a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság elnökeinek tájékoztatóját a bírák és igazságügyi alkalmazottak írásbeli figyelmeztetéseiről, fegyelmi ügyeiről és a velük szemben indult szabálysértési és büntetőeljárásokról.
Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz, idézte Baross Gábor szavait az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületének átadása alkalmával. Győr az ország 8 kiemelt közigazgatási és munkaügyi bíróságának egyike, ahol tavaly 90 százalékkal emelkedett a beérkező ügyek száma, 81 százalékkal több ügyet fejeztek be, a két éven túli perek száma pedig 60 százalékkal csökkent - sorolta az eredményeket dr. Handó Tünde.
Helybenhagyta az ítélőtábla a Pécsi Törvényszék ítéletét.
Helybenhagyta az ítélőtábla a Kaposvári Törvényszék ítéletét.