Detailed search

Pályázási határidő

524.E/2018. (VII. 6.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

kollégiumvezető-helyettesi állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium közigazgatási ügyszakos kollégiumvezető-helyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

 

A Szombathelyi Törvényszéken dr. Szabó Erika tanácsa tegnap jogerős ítéletet hozott V.G.F ügyében.
 
A Szombathelyi Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen 1 rendbeli fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát és bűnösnek mondta ki a vádlottat terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében. Ezért a vádlottat 10 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélőtábla kötelezte továbbá a tárhelyszolgáltatót az ügyben szereplő elektronikus tartalom végleges hozzáférhetetlenné tételére.

A bíróság gondatlan emberölésben állapította meg a vádlott bűnösségét.
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Szabó Sándor tanácsa- ma hirdetett ítéletet az úgynevezett szamaras ügyben.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla megállapította, hogy I. és II.r. vádlottak különös visszaesők. I.r. vádlottat eltiltotta 3 évre a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól is. II.r. vádlott börtönbüntetését és a közügyektől eltiltását 4 évre súlyosította és megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. I.r. vádlottal szemben 560.000.-Ft, II.r. vádlottal szemben 394.295.784.-Ft vagyonelkobzást rendelt el.
A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa meg változtatta az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban, hogy a vádlottnak a kiskorú gyermek sérelmére elkövetett, testi épség elleni bűncselekményét vétségnek minősítette. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 

A Szolnoki Törvényszék lényegesen súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2017. december 2-án a koraesti órákban Jászapátin személygépkocsijával figyelmetlenségből elsodort két zebrán átkelő fiatalt, egy pillanatra megállt, majd szó nélkül elhajtott, hogy ittaságát leplezze. Börtönbe kell vonulnia tettéért. 

A Debreceni Törvényszék 2019. május 30-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottjai több debreceni ingatlanba is betörtek, ahonnan páncélszekrényt, készpénzt, valamint más értéktárgyakat tulajdonítottak el. A másodfokú bíróság mind a négy vádlott esetében enyhített a korábban kiszabott büntetéseken. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa II.r. vádlott polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította. Egyebekben I.r. vádlott tekintetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 10. napján V. N. vádlott és társai ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2022. szeptember 8-án tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki gyermekpornográf képfelvételt töltött fel egy internetes közösségi oldalra, valamint több ezer olyan gyermekekről készült kép- és videófelvételt tárolt a számítógépén, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és a vádlottal szemben 162.000.-Ft vagyonelkobzást is elrendelt. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2017 szeptemberében társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt fk. B. R. K. I.r. vádlott 4 év javítóintézeti nevelését rendelte el. A bíróság társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt fk. H. N. II.r. vádlottat 4 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Fk. H. Gy. III.r.

A Miskolci Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019 augusztusában a volt sógornője és annak élettársa tulajdonát képező ingatlanhoz indult egy borsodi kistelepülésre. Útközben Molotov- koktélokat készített. A helyszínre érve azonban eltévesztette a házszámot, és a meggyújtott Molotov-koktélokat egy másik ház falához és annak udvarára dobta. Az ott lakó nő ezt észlelte, a vádlottat elzavarta, majd seprűvel és vízzel eloltotta a tüzet.

A Debreceni Járásbíróság 2023. december 13-án megtartott előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Létavértes közelében.

A vádlott az előkészítő ülésen elismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A Szegedi Ítélőtábla ma, október 14-én, pénteken kezdte meg a Sukoró-ügy néven elhíresült, T. Miklós és társai ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalását. Az első tárgyalási napon az ügy előadó bírója ismertette a tárgyalás előzményeit, a vádlottak és védőik bizonyítási indítványokat terjesztettek elő, amelyeket a táblabíróság tanácskozást követően elutasított. Sor került tanúmeghallgatásra is, majd a bizonyítási eljárást az ítélőtábla befejezettnek nyilvánította.
A Szegedi Ítélőtábla ma, október 17-én, hétfőn folytatta a T. M. és társai ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy (a sajtóban Sukoró-ügy néven elhíresült ügy) tárgyalását. Ezen a napon elhangoztak a védőbeszédek, és a vádlottak is szóltak az utolsó szó jogán. Mind a védők, mind pedig a vádlottak ártatlanságukat hangoztatták, kérve a bíróságot, hogy mentse fel őket minden vádpont alól. Azok a vádlottak és védőik, akiket az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék felmentett, az I. fokú ítélet helybehagyását indítványozták.

Tárgyalás: január 9. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés Bács-Kiskun megyében

Tárgyalás: január 23. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Hivatali vesztegetés Békés megyében, Gyulán