Szombathelyi Törvényszék - gondatlan emberölés bűntette

Szervezeti egység
Szombathelyi Törvényszék
A bíróság gondatlan emberölésben állapította meg a vádlott bűnösségét.
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Szabó Sándor tanácsa- ma hirdetett ítéletet az úgynevezett szamaras ügyben.
 
A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2009-től állatokat -többek között kettő szamarat tartott egy magyarszecsődi, kerítéssel illetőleg a Rába folyó által határolt külterületi ingatlanon. A vádlott ugyan őstermelő volt, de ezen tevékenysége nem terjedt ki a szamarakra, azokat nem tenyésztette, nem regisztráltatta és nem látta el chippel.
 
2013. május 13-án a kapu zárása során a vádlott -annak érdekében, hogy a telepen tartott állatok kijutását megakadályozza- nem kellő körültekintéssel és az Állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény előírásait megszegve járt el. A kettő szamár a nem megfelelően bezárt kapun pontosan meg nem határozható módon kijutott és pontosan meg nem határozható okból megtámadta a terület melletti földes úton segédmotor-kerékpárral közlekedő sértettet. A sértett a szamarak támadása miatt leesett a mozgásban lévő motorról, majd a szamarak mintegy 50 méteren keresztül vonszolták, testét megtaposták és több helyen megharapták.
 
A szamarak támadása, a taposások, a harapások és a vonszolás miatt a sértett nagy számú külső és belső sérüléseket -többek között többszörös csonttöréseket- szenvedett el, amelyek következtében kialakult heveny idegrázkódtatás miatt a helyszínen elhalálozott.
 
A bíróság a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
Az ítélet nem jogerős. 
 
Az ügyész téves minősítés, így a bűncselekmény halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megállapítása érdekében, a vádlott és védője felmentés érdekében jelentette be fellebbezést.
 
 
Szombathely, 2016. július 5.
 
Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztálya