Detailed search

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki több köbméter akácfát vágott ki és egy lovat is elkötött.

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 8-án meghozott másodfokú határozatával jogerősen felmentette T. Á. B. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. június 5. napján megtartott előkészítő ülésén ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki megkínozta, és megöléssel fenyegette élettársát, mellyel a személyi szabadság megsértése és a súlyos testi sértés bűntettét követte el. 

A tényállás szerint a férfi 2022. október 28-30. között az oroszlányi lakásában féltékenységből összeszólalkozott élettársával, akit megöléssel fenyegetett. A férfi ezután a sértettet utasította, hogy feküdjön a szobájukban lévő ágyra, ott a kezeit és lábait összekötözte és őt a radiátorhoz kikötötte.

Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ítélte 20-20 év fegyházbüntetésre, valamint 10-10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék 2023. október 25-én azt a két vádlottat, akik vízbe fojtottak egy idős férfit.

A Miskolci járásbíróság elrendelte annak a két nőnek a letartóztatását, akik megtévesztéssel jutottak az idős sértett értékeihez.

A Pécsi Járásbíróság 2023. november 3-án elrendelte két hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Püspökladányi Járásbíróság 2023. november 16-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki tanárként egy kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. november 30-án tartott tárgyalásán bűnszervezet irányítójaként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt – mint különös visszaesőt - 13 év fegyházbüntetésre és Magyarország területéről végleges hatályú kiutasításra ítélt egy tunéziai állampolgár férfit. A vádlott - a bűnszervezeti elkövetésre figyelemmel - feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását azoknak a 35 és 44 éves férfiaknak, akikkel szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Makói Járásbíróság K. L. M. vádlottal szemben kényszermunka bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés tartamát 2 évre súlyosította.
 

A Tatai Járásbíróság a 2024. január 5-én megtartott előkészítő ülésén ítéletet hozott  annak a férfinak az ügyében, aki vadászat során fokozottan védett állatott lőtt ki, mellyel természetkárosítást követett el. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte annak a két jelentős értékre, felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettével gyanúsított férfinek a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint több alkalommal is betörtek egy séi lakos otthonába, őt bántalmazták, megkötözték, tőle jelentős értékben készpénzt, valamint aranyékszereket, mobiltelefont, bankkártyát és iratokat tulajdonítottak el. 

A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. Ezért őt 2 év - végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett - börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 
Az elsőfokú ítélet a kihirdetésekor jogerőre emelkedett.
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2024. január 22-én az esti órákban megjelent a sértett ingatlanánál és megpróbálta a zárt bejárati ajtót két kézzel benyomni, ám nem járt sikerrel. A sértett nő az ajtóhoz lépett, azt kinyitotta és ellépett a gyanúsított mellett, azonban a férfi fellökte őt. Ezt követően a terhelt bement a házba és 4.000 Ft készpénzt, valamint egy 50.000 Ft értékű arany pecsétgyűrűt magához véve, kezében kést tartva távozott a helyszínről. 

A Tamási Járásbíróság a 2024. január 31-én tartott előkészítő ülésén 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a Tolna vármegyei férfit, aki engedély nélkül rókákat és borzokat fogott be vadászkutyák számára ún. kotorékozás céljából, továbbá az állatokat vasketrecekben olyan embertelen körülmények között tartotta, hogy az számukra rendkívüli szenvedést okozott, némely egyed pusztulását is eredményezve. A járásbíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A Pécsi Járásbíróság 2018. május 30-án kihirdetett ítéletével S. I. I. rendű vádlottat 5 rendbeli, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 13.300.000,- forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte azon tizenhárom gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. június 30-ig tart.
 
A bíróság a lopás bűntette és más bűncselekmények miatt V.T. elítélt vonatkozásában folyamatban lévő perújítási eljárásban végzésével a perújítást elutasította. 
 

Pénzbüntetést kapott az a férfi, aki a nagykanizsai piacon értékesített védjegyoltalom alatt álló ruházati termékeket, táskákat, parfümöket.

A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak elkövetésével gyanúsítanak.