Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 58 éves román férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 1-jén ismeretlen helyen 23 migráns személyt vett fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Dunavecse környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság 5 év fegyházbüntetésre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 52 éves kecskeméti férfit, akivel szemben kifosztás, valamint készpénz helyettesítő fizető eszközzel visszaélés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 52 éves hajléktalan, román férfinak, akit rablással gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2024. június 19-én, délután egy kecskeméti jártszótéren észrevette, hogy az egyik padon alszik egy férfi. Kihasználva a férfi védekezésre képtelen állapotát, kivette a táskájából a mobiltelefonját és a pénztárcáját (a benne lévő személyi okmányokkal, bankkártyával, és 14.000 forint készpénzzel együtt).

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte annak a 38 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021 júniusa és szeptembere között különböző típusú mobil épületek (mobillakás, mobilgarázs, könnyű szerkezetes szendvicspanel épület) felépítésére fogadott el megbízást, azonban minden esetben a pénz átutalása után elérhetetlenné vált. A gyanúsított a cselekményeivel több, mint 2.400.000 forint kárt okozott.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak 29 éves, kecskeméti férfinak, aki a gyanú szerint egy késsel támadt az édesapjára.

Az alapos gyanú szerint a férfi 2020. november 9-én, az éjszakai órákban előzetes szóváltást követően, hasba szúrta az édesapját, majd elmenekült a helyszínről. A sértettet a mentő kórházba szállította, ahol életmentő beavatkozáson esett át.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 42 éves kecskeméti férfinak, akit csalással gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 44 éves szegedi férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. június 24-én a szerb-magyar határnál 26 szír és 1 iraki állampolgárságú migránst vett fel teherautójával, azzal a céllal, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket, azonban a Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőrei Bátmonostor területén tetten érték.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 24 éves és egy 25 éves lengyel férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2021. szeptember 10-én Baja térségében 2 migráns személyt vettek fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsák őket. A gyanúsítottakat a bajai Türr István híd közelében járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A B.85/2020. számú büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék a tárgyalást 2022. március 9-én tanúvallomások felolvasásával folytatja, míg a március 10-re kitűzött tárgyalási nap elmarad. 

A változás oka, hogy a 2022. március 9-re és 10-re megidézett tanú a tárgyaláson megjelenni nem tud, távolmaradását előzetesen kimentette. 

Kecskemét, 2022. március 7.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 66 éves férfi letartóztatását, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A gyanú szerint a férfi 2021. október 24-én, a délutáni órákban egy Kiskunhalas melletti tanyán, ittas állapotban, olyan súlyosan bántalmazott egy nála dolgozó napszámost, hogy nevezett a helyszínen életét vesztette.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 5 év börtönre és 10 év kiutasításra ítélte azt a két szerb férfit, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 28 éves férfinek a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 1-én ittasan halálos balesetet okozott.

A gyanú szerint a férfi szilveszter éjjelén Kiskunmajsa belterületén ittasan elgázolt két gyalogost, akik közül egyikük a helyszínen életét vesztette, másikuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A bíróság a letartóztatást a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölése érdekében rendelte el. A végzés a gyanúsított és védőjének fellebbezése folytán nem végleges.

Kecskemét, 2020.01.03.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 21 éves kecskeméti férfinak, aki a gyanú szerint egy kecskeméti ingatlanba és egy cég telephelyére surrant be azért, hogy onnan értékeket vigyen el. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 45 éves kiskunfélegyházi férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. január 14-én, éjjel, egy kiskunfélegyházi szórakozóhelyen többször megütötte - az éppen zárni készülő - tulajdonos fejét. A sértett az ütések következtében eszméletét vesztette, miközben a gyanúsított a zsebéből 62.000 forintot, míg a kasszából 50.000 forintot elvitt. Az így okozott kár összesen 112.000 forint. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túli sérüléseket szenvedett el. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves hajléktalan férfinak, akit kifosztással és közokirattal való visszaéléssel gyanúsítanak. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 26 éves ukrán férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 20 éves ukrán férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

 

A Kecskeméti Járásbíróság kifosztás és becsületsértés miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 26 éves tiszaalpári férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség emelt vádat.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 32 éves grúz férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.