Kecskeméti Törvényszék – Áruházi parkolóban verekedett – elítélték
A Kecskeméti Járásbíróság garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt 2 év 5 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 44 éves kecskeméti férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség emelt vádat.
Az ítélet szerint a vádlott és a sértett szerelemféltés miatt haragos viszonyban voltak. A két férfi 2021. március 17-én egy kecskeméti áruház parkolójában találkozott. Itt a vádlott kiszállt az autójából és többször megütötte a sértettet. Ezután a sértett is kiszállt a járművéből és egy baseballütővel a vádlott felé lépett. Ekkor a vádlott elindult a gépkocsijával és megpróbálta a sértettet odaszorítani a két gépkocsi közé. Miután ez nem sikerült, a sértett visszaszállt a saját autójába, a vádlott pedig többször nekihajtott a járműnek. Az ütközés után a vádlott kiszállt és a csomagtartóból kivett vascsővel a sértettre támadt, majd egy késsel megszúrta a jobb combját. A sértett ezután ellökte a vádlottat, majd a baseballütővel a vádlott hátára és a vállára ütött. A vádlott ekkor a vascsővel többször a sértett felé ütött, majd elmenekült a helyszínről.
Az ítéletet ellen az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott és védője a felmentés érdekében fellebbezést jelentett be, melyet a Kecskeméti Törvényszék bírál el.
Kecskemét, 2022. február 18.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztály