Detailed search

A Kőszegi Járásbíróság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 270.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit, továbbá 1 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától. 

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek.

A bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10.171.449.024 forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.

Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban 2025. július 17-én a Nyíregyházi Törvényszék I. rendű V. A vádlottat, mint visszaesőt tizennyolc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, míg fiatalkorú Sz.D. III. rendű vádlottnak egy év javítóintézeti nevelését rendelte el.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószerrel kereskedhetett Miskolcon. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két szlovák állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akikkel szemben csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állapította meg a két fiatalkorú vádlott bűnösségét.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a kazincbarcikai férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint megfojtotta idős édesapját.

2024. 05. 29.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak az 56 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki egy nagy mezőgazdasági cég pénzügyi előadójaként 2012. márciusa és 2021. októbere között, majdnem 10 éven át, összesen több mint 1000 alkalommal, összességében csaknem 105 millió forintot utalt át jogosulatlanul, munkáltatóját megtévesztve, annak tudta és beleegyezése nélkül munkáltatója bankszámlájáról a saját számlájára, valamint az általa, a gyermekei tudta nélkül, az ő nevükre nyitott  bankszámlákra, majd felvette és felélte azt. 

2024. 11. 21.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2024. november 19. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott végzésével a Komlói Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így O. Cs. vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – kilenc év fegyházra és mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott vagyonára 1.355 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

2025. 01. 16.

A Szolnoki Törvényszék hivatali vesztegetés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 26 éves, büntetett előéletű férfit, aki mialatt letartóztatásban volt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, 2020. október 29-én a koraesti órákban 100.000 forintot ajánlott fel az egyik börtönőrnek, ha jogszabályi kötelezettségét megszegve behoz neki egy mobiltelefont a büntetés-végrehajtási intézetbe, de a börtönőr visszautasította az ajánlatot, és jelentette a történteket.

2024. 09. 09.

A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak az 51 éves büntetlen előéletű nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2023. augusztus 20-án délelőtt 10:00 óra körül tiszaföldvári otthonukban, egy veszekedés során, egy 9,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta élettársát, majd azonnal értesítette a mentőket, kiérkezésükig élettársa mellett maradt, és a mentőszolgálat telefonon adott utasításai alapján igyekezett őt ellátni. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett és életveszélyes állapotba került, amit az időben megkapott orvosi ellátás hárított el.

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. október 5-én megtartott folytatólagos nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak és hat társának a büntetőügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség Gyermek-és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Csoportja tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádolt meg. 

Az Egri Törvényszék a mai napon tartott tárgyalásra három tanút idézett meg a Sz. A. vádlottal szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A bíróság a tárgyaláson megjelent egy tanút kihallgatta, aki a cselekménnyel kapcsolatban érdemben nyilatkozni nem tudott, fenntartotta a nyomozati vallomását, melyet a bíróság a tárgyaláson ismertetett. A törvényszék ismertette a tárgyaláson a meg nem jelent tanúknak az eljárás során korábban tett vallomását.

Két vádlott ellen indult büntetőeljárás pénzmosás miatt a Miskolci Törvényszéken, mert hamis átutalások útján akartak pénzhez jutni.  

A Miskolci Törvényszék 2022. február 18-án ítéletet hirdetett a nyolc vádlottal szemben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben többszörösen minősített emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában egy felmosó nyelével testszerte ütlegelte néhai férjét.

A törvényszék által megállapított tények szerint a vádlott már hosszabb ideje erőszakos magatartást tanúsított a sértettel szemben. A szomszédok rendszeresen hallottak hangoskodást, szidalmazást, illetve több alkalommal láttak sérüléseket is a férfi testén.

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 19-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit vesztegetést színlelve, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, magát hivatalos személynek kiadva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, illetve jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, három másik társát pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség.