Detailed search

Az élettársa sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék K.J. vádlottat szemben 2024. október 17-én.

Nem volt elég körültekintő az az autós, aki figyelmetlensége okán nem észlelte a gyalogátkelő helyen közlekedő gyalogost és elütötte.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható rablás és testi sértés bűntettének elkövetésével.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy eszméletlen állapotba került, ezután mobiltelefonját is elvette. 

A bűncselekmény felismerésére, elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett, valamint garázdaság vétség alapos gyanúja miatt rendelt el egy hónapra letartóztatást a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. június 16-án.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2025. június 26-án, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki azért, hogy a Nyírbátori Járásbíróságon folyamatban lévő ügyében elfogultságot jelenthessen be nekihajtott az ügyét tárgyaló bírónő gépjárművének. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. augusztus 22-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását egy különösen nagy kárt okozó rongálás bűntette miatt indult eljárásban.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt három alkalommal is tüzet gyújtott a XVIII. kerületben. Az első esetnél 12,5 hektáron égett az aljnövényzet, és a tűz lakóházakat is fenyegetett. A harmadik alkalommal egy halom vasúti támfát gyújtott meg, aminek következtében több közelben lévő konténer is leégett és közel 60 millió forintos kár keletkezett.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószerrel kereskedhetett Sátoraljaújhelyen. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. augusztus 12-én és azt megelőzően mintegy négy hónapon keresztül értékesített kábítószert Sátoraljaújhelyen megközelítőleg 100 alkalommal, összesen körülbelül 1.000.000 forint értékben egy személy részére. Továbbá 2025. augusztus 12-e előtt is több különböző személy részére adott el kábítószert haszonszerzési céllal.

Image

A Digitális Bíróság fejlesztéseivel a magyar bírói szervezet csillaga a digitális égbolton is fényesen ragyoghat – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Digitális Nyílt Nap road-show következő állomásán, a Tatabányai Törvényszéken 2018. november 23-án. Hozzátette, a digitalizáció terén nagyon nagy a verseny, a bíróságok nem maradhatnak le.

Több tucat illegális határátlépőt próbáltak az osztrák-magyar határhoz juttatni a vádlottak. Megállás és folyadék nélkül szállították utasaikat, akik majdnem megfulladtak a levegőtlen teherautó rakterében. Csempészett személy sanyargatásával bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat a terheltek ellen, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. július 5-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Balassagyarmati Törvényszék végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a lengyel sofőrt, aki 2020 áprilisában tehergépkocsijával Nagyorosziban elütötte a sértettet, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A sértett a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2019. július 4-i ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Ceglédi Járásbíróság 2018. június 26-án meghozott ítéletében folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek. Ezért őt 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés négyötöd részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, a korábban előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2022. június 14-én hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Dunakeszi Járásbíróság 2021. október 18-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek, és amiért őt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 22 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Image

Megnyílt Az igazság arcai – a jog és bíróság színesben című kiállítás a Budapest Környéki Törvényszéken. Ez az ország 11. kiállítása, amely az elfogadásra, a toleranciára és a szemléletváltásra szeretné felhívni a figyelmet. A pályázatot a BKT, az Országos Bírósági Hivatal és a Zoom Egyesület hirdette meg. Országosan 106 – közülük 35 speciális - intézményből összesen 1085 pályamű érkezett.

A Nyíregyházi Járásbíróság a héten kilenc ügyet bírált el gyorsított eljárásban.
 
2014. július 15.-én a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírósági Hivatalban tartott központi rendezvény keretén belül három a Nyíregyházi Törvényszék illetékességi területén dolgozó igazságügyi alkalmazott kapott kitüntetést, illetve részesült elismerésben.