Nyíregyházi Törvényszék – Saját boltjában rabolták ki

Szervezeti egység
Nyíregyházi Törvényszék

A bűncselekmény felismerésére, elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett, valamint garázdaság vétség alapos gyanúja miatt rendelt el egy hónapra letartóztatást a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. június 16-án.

A végzés szerint a gyanúsított 2025. június 11. és június 13. között két alkalommal kereste fel az idős, nyolcvan év fölötti sértettet a saját tulajdonú belvárosi üzletében, azzal a céllal, hogy tőle pénzt szerezzen.

Az első alkalommal a fiatal nő, K.Zs.F. gyanúsított a sértettől pénzt követelt, az idős férfit fenyegette, kézzel ütlegelte, illetve a bolt berendezési tárgyait megrongálta, ezért végül, hogy felhagyjon tettével, a sértett átadott részére tizenötezer forintot.

Másodszor a nő az üzlet zárt ajtaját addig ütötte, olyan hangosan kiabált, hogy a férfi kénytelen volt őt beengedni, majd az odabent folytatott hangoskodással, az árukészlet megrongálásával csak akkor hagyott fel, amikor a sértett fia és egy másik tanú a bolthoz érve lefogták, s a rendőrök kiérkezéséig a földön tartották.

A gyanúsított fenti cselekményével tizenötezer forint készpénzt szerzett és megközelítőleg húszezer forintnyi kárt okozott a berendezésben.

Mivel K.Zs.F. büntetett előéletű, így a bűnismétlés, valamint a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el a bíróság a letartóztatását.

A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Nyíregyháza, 2025. június 17.

Nyíregyházi Törvényszék Sajtóosztály