Detailed search

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a vádmódosításra tekintettel 2015. szeptember 29. napján folytatja a tárgyalást.
 
 
Kecskemét, 2015. szeptember 21. napján
 
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 38 éves férfinak, aki a gyanú szerint 2020. júniusában több alkalommal behatolt egy kecskeméti magánlakásba és onnan - 2.320.000,-Ft értékben - készpénzt, légpuskát és cigarettát vitt el. 



A járásbíróság a büntetett előéletű férfi letartóztatását a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt 41 éves – többszörösen büntetett előéletű - kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. május 20. napján egy kecskeméti presszóban- ahol a volt élettársa dolgozik - a tulajdonost azzal fenyegette meg, amennyiben nem ad át részére 1.300.000,- forintot, akkor 35 emberrel jelenik meg a helyszínen és fogja tönkretenni a vállalkozását.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két kecskeméti férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

Pályázási határidő

541.E/2019. (X. 15.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Kecskeméti Törvényszéken 

egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Kecskeméti Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (24. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 23 éves kecskeméti férfinek a letartóztatását, akit fegyveres rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. február 24-én 16 óra 40 perckor egy gázriasztó fegyverrel a kezében bement egy kecskeméti vegyesboltba, és az eladónőtől az aznapi bevételt követelte. A nő a fenyegetés hatására 64.500 forintot adott át a gyanúsítottnak, aki a készpénzzel együtt elmenekült a helyszínről. A rendőrség a gyanúsítottat 2021. február 26-án egy budapesti hotelben fogta el.

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 3 év 6 hónap fegyház büntetésre ítélt egy többszörösen büntetett előéletű 31 éves kecskeméti férfit, akit a Kecskeméti Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 32 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit besurranásos lopással gyanúsítanak.

A gyanú szerint a férfi 2019. június 20. napján a nyitott ablakon keresztül bemászott egy kecskeméti ingatlanba, ahonnan - az egyik szobából - az ott lakó 78 éves asszony készpénzét ellopta.

A bíróság a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatást a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt rendelte el. A döntés ellen a gyanúsított fellebbezett.



Kecskemét, 2019. június 22.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 16 éves szanki fiúnak, akit – többek között - azzal gyanúsítanak, hogy 2021 júniusa és augusztusa között, alvó embereket fosztott ki Kiskunmajsán.  

A megalapozott gyanú szerint a fiú három alkalommal fosztott ki közterületen alvó, ittas állapotú férfiakat, akiktől a mobil telefonjukat vette el.

A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának veszélye érdekében rendelte el.

A Kecskeméti Járásbíróság az ausztriai A4 autópályán észlelt bűncselekménnyel összefüggésben 2015. augusztus 29. napján előzetes letartóztatásba helyezett 3 bolgár, illetve egy afgán állampolgár, valamint a 2015. szeptember 1. napjától előzetes letartóztatásba került egy bolgár állampolgár előzetes letartóztatását a mai napon - 2015. december 29. napjáig - meghosszabbította változatlan okokra hivatkozva.

 

Kecskemét, 2015. szeptember 24.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 37 éves nőnek, akit rablással gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a nő 2023. április 19-én közös lakásuk előtt megtámadta a mozgáskorlátozott, kerekesszékes édesanyját, azért, hogy pénzt szerezzen. Megrángatta az idős nő kabátját, a karjait, kicsavarta a kisujját, majd kivett a zsebéből 3.000 forint készpénzt és egy doboz cigarettát. 

A Kecskeméti Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 29 éves kecskeméti férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség rablás miatt emelt vádat.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 31 éves hajléktalan férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. december 10-én, a délutáni órákban egy kecskeméti áruházból fizetés nélkül akart távozni, azonban egy biztonsági őr feltartóztatta. Rövid dulakodás után sikerült elhagynia az áruház épületét, de a biztonsági őr utolérte és az elvett termékeket visszavette. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, azonban a kiérkező rendőrök nem sokkal később elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 évre próbára bocsátotta (ami a büntetés kiszabásának elhalasztását jelenti) azt a 38 éves kecskeméti férfit, akivel szemben gyógyszerhamisítás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott ismeretlen helyről 14 doboz olyan gyógyszert szerzett meg, ami Magyarországon nem engedélyezett. Ezeket 2019. január 15. napján egy zárt kartondobozban megőrzésre átadta egy ismerősének, aki nem tudott a doboz tartalmáról. A rendőrség a gyógyszereket házkutatás során foglalta le.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 3 év börtönre és 3 év kiutasításra ítélt egy 24 éves román állampolgárságú férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat.

Az ítélet szerint a férfi 2021. november 3-án, a szerb-magyar határ közelében a gépkocsijához kapcsolt ponyvás utánfutóra 10 afgán és 7 szír migránst vett fel, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket.

A férfit a NAV-járőrei még ugyanezen a napon, az éjszakai órákban, az M5-ös autópályán elfogták.

Az ítélet nem jogerős.

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az előtte folyó eljárásban kezdeményezi a Kúria önkormányzati rendelet felülvizsgálatára irányuló eljárását a Kecskeméti Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete azon rendelkezése –  3. számú melléklet 1.70.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül (előkészítő ülésen) 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre, valamint 1 év 8 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az 56 éves kecskeméti férfit, akivel szemben halálos közúti baleset okozása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Kecskeméti Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 25 éves nagykőrösi férfit, akivel szemben rablás, kábítószer birtoklása, okirattal visszaélés, valamint készpénz helyettesítő fizető eszközzel való visszaélés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves lajosmizsei férfinak, aki a gyanú szerint 2020. júniusában több alkalommal lopott el élelmiszert, valamint elektronikai és háztartási cikkeket.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. júniusában egy kecskeméti gyorséttermi konténerből, valamint egy lajosmizsei élelmiszerüzletből élelmiszert, üdítőt, késélezőt, hangszórót és készpénzt vitt el. Az így okozott kár meghaladja a 280.000, -Ft-ot. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves szír férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 2-án ismeretlen helyen 11 szír állampolgárságú személyt vett fel egy kisbusszal, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Apostag környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.