Kecskeméti Törvényszék - előzetes letartóztatás elrendelése

Szervezeti egység
Kecskeméti Törvényszék
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt 41 éves – többszörösen büntetett előéletű - kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. május 20. napján egy kecskeméti presszóban- ahol a volt élettársa dolgozik - a tulajdonost azzal fenyegette meg, amennyiben nem ad át részére 1.300.000,- forintot, akkor 35 emberrel jelenik meg a helyszínen és fogja tönkretenni a vállalkozását.
 
A sértettet nem engedte kimenni az épületből. A sértettnek végül sikerült a riasztót működésbe hoznia.
 
A bíróság az előzetes letartóztatást a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bűnismétlésnek és az eljárás jogellenes befolyásolásának a veszélye miatt rendelte el.
 
A végzés nem jogerős.
 
 
Kecskemét, 2016. május 24. 
 
                                                                           A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya