Detailed search

A kitartottság bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. november 16-án tartott nyilvános ülésen hozott döntést azzal a férfivel szemben, aki prostituáltakkal élt együtt és az ő bevételükből biztosította saját megélhetését.

A Kőszegi Járásbíróság 1 rendbeli ittas járművezetés vétsége és 1 rendbeli közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt halmazati büntetésül 300.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, továbbá kötelezte 92.399 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette, rablás bűntette és csalás bűntette miatt indult ügyben, a Komáromi Járásbíróság által hozott ítéletet megváltoztatta. Az egyik vádlott esetében a 7 év börtönbüntetést 10 év fegyházbüntetésre, a másik vádlott esetében a 4 év 6 hónap börtönbüntetést 5 év börtönbüntetésre súlyosította. Az ítélet jogerős.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik sportfogadási csalásokkal több millió forint kárt okoztak.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy idős sértett miskolci ingatlanát kirabolták és a felébredő férfit egyikőjük meg is ütötte. 

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy borsodi kisvárosban található ékszerboltból magukhoz vettek egy arany nyakéket. 

Több ponton megváltoztatta, de a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt fiatalkorú B. Sándor Mihály és társai ellen indított büntetőügyben az  I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. február 10-én tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét, enyhítve a vádlott büntetését – 4 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, 5 év foglalkozástól eltiltásra, illetve 4 év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen azt a férfit, aki huzamosabb ideig rettegésben tartotta hűtlensége okán élettársát, egy alkalommal pedig fiatalkorú gyermekük segítségével otthonukban ijesztés céljából megkötözte.

A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa a Kaposvári Törvényszék ítéletét megváltoztatva a vádlottat személyi szabadság megsértésének bűntette és öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, rendelkezett arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottal szemben korábban engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.
 

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a megváltoztatta és mindkét vádlott tekintetében súlyosította. A másodfokú döntés mindkét vádlott felelősségét gondatlanságból elkövetett, halált okozó vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt állapította meg. Az I. r. vádlottat pénzbüntetés helyett egy év hat hónap szabadságvesztésre és 2 évi tolatásvezetői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. A II. r.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 27-én kihirdetett ítéletével id. B.S. első- és ifj. B.S. másodrendű vádlottat többrendbeli csalás bűntettében, csődbűncselekmény bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében, 
J.B.T. harmadrendű vádlottat felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében,

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás miatt K. T. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. 

Az ügyészség által az elsőrendű fiatalkorú V. R. terhére bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. június 1-jén megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. december 1-jén kihirdetett ítéletét lényegében helybenhagyta.
A jogerős ítélet szerint a bíróság a három fiatalkorú vádlott fiút kétrendbeli, folytatólagosan és társtettesként elkövetett zsarolás bűntette és társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönére és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a 44 éves pápai nőt. Elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült, közel 275 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt fiatalkorú J. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – a 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a 10 év közügyektől eltiltáson – azonban nem változtatott az ítélőtábla.

A vádlott kicsi kora óta nagyanyjával és nagynénjével élt. 23 éves korában italozó és erőszakos magatartása miatt el kellett hagynia nagyanyja házát. A vádlott ezután is gyakran felkereste őket és a sértettektől ételt és pénzt követelt. Ezen alkalmakkor ittas volt, durva magatartást tanúsított és több alkalommal megfenyegette a sértetteket, hogy addig nem nyugszik, míg el nem teszi őket láb alól, rájuk gyújtja a házat. 
 
Az Egri Törvényszék a mai napon kihirdetett elsőfokú ítéletével J. M. I. rendű vádlottat különös kegyetlenséggel és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra, míg K. G. Zs. II. rendű vádlottat különös kegyetlenséggel és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt tizenöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlott szüleivel és húgával élt egy családi házban, évek óta napi rendszerességgel fogyasztott marihuánát. 2023. szeptember 30-án barátaival egy házibulin vett részt, ahol életében először „bélyeg” formájában LSD-t fogyasztott, amitől hallucinációi keletkeztek és agresszívvé vált, ezért a házigazda elküldte a partiról, így a vádlott hazament. Éjfél után bódult állapotban ért haza, ahol bezúzta a bejárati ajtó üvegét és a konyhaajtót. Az otthon tartózkodó szülei és testvére meghallották és a konyhába siettek.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá kötelezte a vádlottat 687.289 forint bűnügyi költség megfizetésére. 

A Pécsi Törvényszék a 2023. június 5-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével T. K. B. elsőrendű vádlottat 24 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette és 14 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – hat év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.