Detailed search

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci aluljáróban rabolta ki a sértettet. 

A Miskolci Törvényszék 2016. május hó 17. napján ítéletet hirdetett a R.E. I.r. és  II.r. Kft. felpereseknek, – a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata I.r. és II.r. Kft. alperesek ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt folyamatban lévő perében.
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el K. K. gyanúsítottal szemben, aki megalapozottan gyanúsítható, hogy a jelenleg külföldön tartózkodó társával együtt, szórakozás közben a sértett italába bódító hatású szert kevertek, majd az öntudatlan, védekezésre képtelen sértettől aranyékszereket és készpénzt tulajdonítottak el 2 millió forintot meghaladó összegben. A határozat nem jogerős. Az ügyész az előzetes letartóztatás érdekében fellebbezett.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. április 18-án egy Miskolc-Lyukóvölgyben lévő házban olyan súlyosan bántalmazta a vendégségbe érkező ismerősét, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 42 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 406 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015

A Miskolci Járásbíróság 2019. február 5-én szabadságvesztésre ítélte az idős sértettek trükkös kifosztásával vádolt férfiakat.

Borsodban értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek a letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. október 21-ét megelőzően többször adott el marihuánát Miskolc környékén élő ismerőseinek. A gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a 2021. november 5-én megtartott tárgyaláson ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt folyt eljárás.

Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben. 

A jogerős ítéletben megállapított tények szerint a miskolci szépségszalonban dolgozó vádlottat korábban emberölés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélte a bíróság. 

A Miskolci Törvényszék a „három csapás” szabálya szerint életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki több, mint tíz éven át, hetente több alkalommal is a három lányát kényszerítette arra, hogy különféle módon elégítsék ki szexuális igényeit. A sértetteket 8-10 éves koruktól kezdődően kényszerítette szexuális cselekményekre, illetve azok eltűrésére. A büntetlen előéletű vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja 20 év. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlott felmentésért fellebbezett.

Miskolc, 2014. május 5.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Miskolcon, Budapesten és Nyíregyházán is követhetett el betöréseket az a férfi, akinek hétfőn letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon előzetes letartoztatását rendelte el annak a három gyanúsítottnak, akik ellen csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. 
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy miskolci nő letartóztatását az alábbi tényállás alapján:

A Miskolci Törvényszék emberölés kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki a miskolci sétálóutcán egy borotvapengével megvágta a sértett arcát.