Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 24-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki néhány nap alatt négy helyre is betört Miskolc és Felsőzsolca területén.

A Miskolci Járásbíróság az előzetes kényszergyógykezelését rendelte el annak a férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 21-én kora reggel Mezőkövesd közterületén hátulról leütötte a sértettet, majd oldalba rúgta, annak érdekében, hogy értékeit megszerezze. A gyanúsított a sértett pénztárcájával és hátizsákjával elfutott a helyszínről.

Cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet rablás bűntettének megállapítására.

A Miskolci Járásbíróság 2016. február 18-án ítéletet hirdetett a B.B. ellen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerősen felmentette azt a férfit, akivel szemben társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 

Lakásán, éjjel támadhatta meg idős áldozatát az a férfi, akinek a mai napon letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2021 januárját megelőzően különféle címletekben több ezer eurónak megfelelő, gyenge minőségű hamis bankjegyet szereztek meg, amellyel egy használt autó vételárát kívánták kiegyenlíteni. Az eladóban azonban gyanút keltett a két férfi ideges viselkedése, így elállt a szerződéstől.

A bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt a rendiség sorrendjében 2 év 3 hónap, illetve 2 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két miskolci hotel és egy nyaraló szolgáltatásait vette igénybe úgy, hogy az ellenérték kiegyenlítése nem állt szándékában. Emellett a gyanúsított egy gépjárműt is eltulajdonított a benne hagyott indítókulcs segítségével, illetve további tizenegy autót tört fel értékek után kutatva, többek között készpénzt, rádiót, telefontöltőt és egyéb ingóságokat vett magához.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

a Miskolci Törvényszék egy büntető ügyszakos tanácselnöki (8. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon meghozott ítéletében 5 rendbeli sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vállalkozót, aki új építésű miskolci ingatlanok adásvételére szerződött le, majd a vevők által befizetett összegekkel sajátjaként rendelkezett, azaz azt felhasználta az ingatlan felépítésére.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 87 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Miskolcon dühében ököllel bántalmazta a sértettet, mert az nem őt választotta alvótársául. A sértett belehalt sérüléseibe.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és édesapja egy házban éltek, italozó életmódot folytattak. Az utcájukban lakott a sértett nő élettársával, ők is rendszeresen italoztak és gyakran veszekedtek, ilyen alkalmakkor a nő náluk keresett menedéket, amely során mind a vádlottal, mind az apjával szexuális kapcsolatot létesített.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki különböző sajóládi ingatlanokba tört be, hogy onnan értékeket vigyen magával.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2020 őszétől kezdődően ablakbetörés, ajtóbenyomás és zármegrongálás módszerével több alkalommal sajóládi házakba ment be és mobiltelefonokat, tabletet, laptopot, illetve élelmiszert, parfümöt, gyógyszert, valamint készpénzt vitt magával. Egy alkalommal egy miskolci kórház asszisztensi szobájából vette magához az egyik dolgozó tárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt.

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyéről, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. augusztus 29-én jogerős ítéletet hozott a kifosztással és lopással vádolt nő ügyében.