Detailed search

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2017. május 16. napján gyermekprostitúció kihasználásának büntette és gyermekpornográfia bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2014. év elejétől 2015. májusáig társával együtt Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán úton bordélyházat üzemeltetett.
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint korábbi barátnőjével – aki 18. életévét még nem töltötte be – 2021 októberétől őrizetbe vételéig részben kitartatta magát.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottal szemben 2021. november 5-én délidőben intézkedtek a rendőrök a Tiszai pályaudvar közelében, mivel alapos gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a fiatalkorú lány prostitúciós tevékenységéről tudomással bírt, és az ebből szerzett pénz egy részét elvette tőle.

2017. április 23-án előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a gyanúsítottat, aki április 11-én éjjel, kb. 01 óra körüli időben Miskolcon az Újgyőri Főtéren található villamosmegállóban „bandázott” ismerőseivel, mikor is egyikük észlelte, hogy a főtér irányából az Újgyőri piac felé hazafelé tartó sértett egyedül sétál, kezében egy pénztárcával. Ekkor a gyanúsított a sértett után indult és megpróbálta a kezéből kiragadni a pénztárcát, de ez akkor még nem sikerült. 
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki különböző időpontokban két alkalmi ismerősét is megölte és ezért különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ellene büntetőeljárás. 

Év
2012
Közlöny
File
A Miskolci Törvényszék büntető tanácsa 2014. szeptember 15-én hirdetett jogerős ítéletében 9 vádlott bűnösségét állapította meg a folytatólagosan elkövetett számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nyolc férfinak a letartóztatását, akik egy miskolci telephelyről összesen 18 és félmillió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

A Miskolci Járásbíróság 1 hónapra elrendelte azoknak a fiatalkorú gyanúsítottaknak a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a három gyanúsított 2021. július 7-én éjjel a miskolci Corvin utcában erőszakkal vette el a sértett mobiltelefonját és néhány ezer forint készpénzét.

A gyanú szerint egyikük néhány nappal korábban, szintén az éjszakai órákban a Hunyadi utcánál követett el hasonló cselekményt: egy másik sértettet arcon ütött és elvette a pénztárcáját, valamint a mobiltelefonját.

Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszéken 

4 bírósági titkári álláshely betöltésére

A munkavégzés helye 1 álláshely esetében a Szerencsi Járásbíróság.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. augusztus 21. napja 16.00 óra 

Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék az emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben. 

A perújítással érintett jogerős ítéletben megállapított tények szerint a miskolci szépségszalonban dolgozó vádlott 2011. augusztus 31-én egy nézeteltérésből kialakuló szóváltás hevében megölte az idős sértett nőt, ezért őt a bíróság 2016 őszén 16 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Miskolci Járásbíróság a letartóztatását rendelte el annak a férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. március 15-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a lopás közben tetten ért  gyanúsítottnak, aki menekülés közben a zárt ajtónak rohant.
 

Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárásban a mai napon a Miskolci Járásbíróság letartóztatott négy gyanúsítottat. 

Ítéletet hozott 2024. október 3-án a Miskolci Törvényszék közigazgatási tanácsa a cementgyári ügyként ismert közigazgatási peres eljárásban.

Az előzményi eljárásban a Miskolci Törvényszék 2023. július 14-én hozott ítéletét a Kúria – a felülvizsgálati kérelmet részben alaposnak találva – hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasította a bíróságot, iránymutatást adva a bizonyítás tekintetében. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. május hónapja és augusztus 4. napja közötti időben, a miskolci lakásában több alkalommal szexuális cselekményt végzett a – családjával szívességi alapon a gyanúsított lakóhelyén élő – 9 éves sértettel.

A Miskolci Törvényszék július 1-én tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség.

 

A Miskolci Járásbíróság 2019. január 17-én előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a Miskolc-Perecesen tartott bányásznapi rendezvényen rátámadt az őt elvezető rendőrökre.   

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 109 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016