Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 28-án az éjjeli órákban Bogácson leszólította a sértettet, akitől először cigarettát kért, majd, amikor a sértett közölte, hogy nem dohányzik, és ezért nem tud neki cigarettát adni, a gyanúsított hátulról két alkalommal fejen ütötte, amitől a sértett a földre esett. Ekkor a gyanúsított elvette a sértett pénztárcáját, és abból kivett kb. 23.000 forintot, majd a pénzzel távozott a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2021 júniusában megrongálta anyósának autóját.

A megállapított tényállás szerint a férfi golopi lakása előtt veszekedett válófélben lévő feleségével, aki eközben egy parkoló autóban ült. A vádlott a vita során ököllel a visszapillantó tükörre ütött, majd a mellette lévő sziklakertből vett nagyobb követ kétszer a szélvédőre dobta, amely betörött. A szilánkok a nőre peregtek. A gépkocsiban – amely vádlott anyósának tulajdonát képezi – 50.000 forint kár keletkezett.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint pénzszerzés reményében támadtak egy idős asszonyra szentistváni otthonában.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. július 8-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akik 2017 elején Kazincbarcikán és környékén új pszichoaktív anyagot értékesítettek.
 

A mai napon elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy miskolci gyermekotthonban az egyik felügyelőjét megütötte, míg a másik gyermekfelügyelőre egy késsel akart támadni. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 21 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 89 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

2019. június 19-én rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki 1.500,- forintért fenyegetett, majd vert meg egy idős házaspárt.  

A Miskolci Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki gondatlanságból két ember halálával járó balesetet okozott a Cigánd felől Sárospatak irányába vezető útszakaszon.

A Miskolci Járásbíróság 2018. június 4-éig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hat rendbeli kerítés bűntette és kitartottság bűntette miatt indult eljárás. 
 
A megalapozott gyanú szerint a két gyanúsított 2015. március 26-án egy baseball sapka megszerzéséért követett el rablást. A gyanúsítottak a Miskolc, Újgyőri főtér irányából a Tiszai Pályaudvar irányába közlekedő villamoson kapták le a sértett fejéről annak baseball sapkáját, majd leszálltak a villamosról. A sértett azonban utánuk ment és követelte vissza sapkáját. Az egyik gyanúsított ekkor az eltulajdonított sapka megtartása érdekében több alkalommal megütötte a sértettet. A földre esett sapkát a másik gyanúsított kapta fel és tette táskájába. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki ittasan veszekedést provokált a volt barátnője lakóhelyén, majd felgyújtotta a család egyik autóját. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki idős sértettel erőszakoskodhatott egy miskolci társasház liftjében. 

A mai napon egy hónapra rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki Kazincbarcikán úgy megverte élettárását, hogy az belehalt az őt ért bántalmazásba.

A Miskolci Törvényszék hetvenkét órán belül elítélte a vádlottat, aki kitartóan, egyre több pénzt ajánlott a rendőröknek a bírság elengedése fejében.

Bűnügyi felügyelet alatt állva törte rá az ajtót élettársára és annak családjára az a férfi, akinek vasárnap letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A Miskolci Törvényszék május 18-án tartott előkészítő ülést annak a gyermekkorú vádlottnak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás.