Detailed search

A Miskolci Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak az ügyvéd foglalkozású vádlottnak az ügyében, aki fiktív cégeladások vádjával harminchárom társával együtt állt bíróság elé.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki kutyáját felakasztotta egy fára Mezőnyárádon.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024. április 10-én az általa tartott terrier jellegű kan kutya nyakörvére láncot erősített, mellyel  felhúzta az állatot egy fára. A terhelt az eb fulladás következtében bekövetkezett halálát a közelben megvárta, majd a helyszínre visszatérve meggyőződött az elpusztulás tényéről és a tetemet otthagyta. 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki sorsára hagyta a volt élettársával közösen tartott kutyákat. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki azzal a jól bevált módszerrel rabolta ki a sértettet, hogy megkérdezte mennyi az idő.

A Miskolci Járásbíróság nem jogerősen 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetése és szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás. 
 

A Miskolci Törvényszék előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki barátját benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta. A vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 

2019. május 6-án rendelte el ismételten a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki egy korábbi bírósági döntés ellenére elhagyta egy borsodi település közigazgatási területét és szökni próbált. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 368 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság – megváltoztatva az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság döntését – elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy verekedés során megszúrta a 16 éves sértettet olyan súlyos sérülést okozva neki, hogy a fiú a helyszínen elhunyt. 

A Miskolci járásbíróság elrendelte annak a két nőnek a letartóztatását, akik megtévesztéssel jutottak az idős sértett értékeihez.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlottnak ügyében, akivel szemben sikkasztás bűntette miatt indult eljárás.

Bűnügyi felügyelet alatt, családtagjai segítségével szervezhette az új pszichoaktív szerek adásvételét az a gyanúsított férfi és élettársa, akiknek a letartóztatását 2021. június 15-én elrendelte a Miskolci Járásbíróság.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás és magánlaksértés elkövetése miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. május és november között több borsodi kistelepülés házait feltörte, majd azokból különféle vagyontárgyakat hozott el. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás és magánlaksértés elkövetése miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. május és november között több borsodi kistelepülés házait feltörte, majd azokból különféle vagyontárgyakat hozott el. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 200 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Szikszói Járásbíróság a mai napon elsőfokon kihirdetett ítéletében 4.500.000.- forint sérelemdíjat állapított meg a Monajon még 2015 októberében történt halálos kutyatámadás miatti polgári perben.
 
Felperes, az elhunyt sértett fia keresetében 6.000.000.- forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni alpereseket, a szomszédos ingatlan és a kutya tulajdonosait azért, mert nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a kutya ne szökjön ki, másokban kárt ne okozzon. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint évek óta zaklatta, majd 2019. augusztusában megöléssel fenyegette nő ismerősét és annak családját.