Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2016 májusában R. R. vádlottat emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2004 óta élt élettársi kapcsolatban B. F. sértettel Bükkszenterzsébeten.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint a korábban letartóztatott társával együtt bántalmazta, majd többször megszúrta a sértettet. A holttestet később egy kútban találták meg.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak férfinak a letartóztatását, aki összefüggésbe hozható egy győri társasház 10. emeletéről kizuhant sértett halálával.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint édesapjával megkísérelt egy férfit megölni Kiskunhalason.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 27-én befejezett tárgyalássorozatot követően az O.A.L. I.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett testi sértés, testi sértés bűntettében és folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében, – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül 9 év börtönbüntetésre ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Társát, L. R. II. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében, mint bűnsegédet mondta ki bűnösnek a bíróság, ezért őt – mint különös visszaesőt – 2 év börtönbüntetésre mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat, mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja.

November 27-én tartott előkészítő ülést a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában 33 évnyi házasság után egy felmosó nyelével verte agyon a férjét miskolci otthonukban.

A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott már hosszabb ideje erőszakos magatartást tanúsított a néhai férjével szemben. A szomszédok rendszeresen hallották a hangoskodást, szidalmazást, illetve több alkalommal láttak bántalmazást is.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a kazincbarcikai férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint megfojtotta idős édesapját.

Felmentette a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól és kényszergyógykezelését rendelte el a Nyíregyházi Törvényszék 2025. április 24-én annak a vádlottnak, aki felesége meggyilkolása pillanatában az elmeműködés olyan kóros állapotában szenvedett, amely a beszámítási képességét kizárta.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. október 3. napján tartott folytatólagos tárgyaláson, emberölés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet 2 férfivel szemben.

Otthonukban bántalmazta a sértetteket, majd egy mobiltelefont tulajdonított el tőlük a vádlott. Amikor távozott a helyszínről, mindkét sértett testét meggyújtotta. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. január 24-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2021 novemberében Miskolcon, az Avas városrész egyik taxiállomásán mellkason szúrta ismerősét. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett férfi 2021. november 9-én az esti órákban két ismerősével sétált, amikor összetalálkoztak a vádlottal és társaságával. Köztük volt az a hölgy is, akit korábban érzelmi szálak fűztek a sértetthez és a vádlotthoz egyaránt. Ennek tényét a terhelt már korábban is számonkérte a férfin.

A Komlói Járásbíróság a 2019. május 22. napján megtartott előkészítő ülésen O. Gy. vádlottat kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt 1 évre próbára bocsátotta és kötelezte, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül fizessen meg a sértett gazdasági társaságnak 117.020 forint kárt. Ezt meghaladóan a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

 
 
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. november 5-én egy fiatalkorú fiú gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt egy hónapra.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. szeptember 22-én kihirdetett ítéletével a vádlott fiatal férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte, és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. június 12-én két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel javítóintézetben rendelte végrehajtani.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését. 

A Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a P. Attila és társai ellen emberölés és más bűncselekmények indított büntetőügyben
II. számú  végzésével az eljárást felfüggeszti, és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi.
A végzés ellen a Be. 276. § (1) bekezdés c) pontja alapján fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s  :

A Kecskeméti Törvényszék előkészítő ülésen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és közveszély okozás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki élettársát ölte meg tavaly decemberben Városföldön.

A Miskolci Törvényszék május 18-án tartott előkészítő ülést annak a gyermekkorú vádlottnak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás.