Detailed search

A Szombathelyi Törvényszék 2018. október 15-én előkészítő ülésen emberölés bűntette miatt jogerősen 9 évi szabadságvesztésre ítélte azt férfit, aki italozás közben ásóval agyonverte barátját.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 17-én az emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 18-ig meghosszabbította idősebb V.S. és ifjabb V.S. gyanúsítottak letartóztatását. A bíróság további három gyanúsított letartóztatását megszűntette, és 2020. július 18-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletüket.

A Kaposvári Törvényszék 2018. március 8-án 9 óra 30 perckor hirdet ítéletet abban az ügyben, melyben a Fővárosi Főügyészség dr. K. I. I. r. vádlottat és 5 társát bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette büntetőtanácsa ma megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A vádlottat tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával részletes bizonyítást vett fel és helyesen állapította meg a tényállást. A bíróság egyenként és összességében értékelte a bizonyítékokat és a vádlott vallomásait.

A Székesfehérvári Törvényszék a 2021. október 22-én meghozott ítéletében a vádlottat felmentette az emberölés bűntette miatt emelt vád alól. A Fejér Megyei Főügyészség az ítélethirdetést követően a vádlott bűnösségének megállapítása és szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be, melyet a Győri Fellebbviteli Főügyészség a bírósági ítélet és az iratok átvizsgálását követően visszavont. Ezzel a felmentő ítélet jogerőre emelkedett.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. február 8-án megtartott folytatólagos és nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akiket nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A Miskolci Törvényszék fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a vádlottnak, akivel szemben a munkáltatója sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
 

A Nyíregyházi Törvényszék tárgyalást tartott a nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt K.A. vádlottal szemben folyamatban lévő büntető ügyben 2020. január 12-én. 

A Budapest Környéki Törvényszék büntető tanácsa 2018. január 30-án megtartott folytatólagos és nyilvános tárgyalásán 8 hónap 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki annak a férfinak az esetében, akit testi sértés bűntettében mondott ki bűnösnek a bíróság. 
 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2024. január 18-án nem jogerős ítéletet hozott az orosztonyi hajléktalan gyilkosságának ügyében.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 7-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék kóros elmeállapota miatt felmentette és egyúttal kényszergyógykezelésre utalta azt a férfit, akit több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt K. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Így K.L. jogerős büntetése 13 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a mai napon előkészítő ülés során tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, aki a vád szerint 2018 januárjában riasztópisztollyal próbált kirabolni egy kisboltot Budapesten az Üllői úton.

A T. T. és társai ellen emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben 2015. június 2-án 9 órára kitűzött tárgyalás elmarad.
 
Budapest, 2015. június 1.
 
A Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztálya
 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

L.F.J. gyanúsított lakással, saját bérleménnyel nem rendelkezik, ezért hónapok óta szívességi alapon pilisi barátjánál lakott. Az ügy sértettje a gyanúsított barátjának 39 éves élettársa.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. október 14-én tartott előkészítő ülésen, emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki oroszlányi lakásán egy bajonett-késsel megölte a testvérét.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája korábban - az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb egy hónap időtartamra - elrendelte annak a 47 éves pápai férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik a nyomozás. 

 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. február 27-én nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.

Tragédiába torkollott az elmérgesedett testvéri viszony. Agresszívan üldözte a lakásban, majd mellkason szúrta fivérét a terhelt, a bántalmazott férfi belehalt a sérüléseibe. Emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a vádlott ellen. 2021. november 19-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.