Detailed search

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. december 17-én folytatólagos és nyilvános tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség testi sértés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt. 

a Gyulai Törvényszéken kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. P.N. I. rendű vádlott és társai ellen indult büntetőügyben 2014. június 13. napján az alábbiakban röviden összefoglalt elsőfokú – nem jogerős – ítélet született:

A bíróság
- dr. P.N. I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, 10 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta és  1.515.000,- forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el,

Az Egri Járásbíróság a vádemelést követően fenntartotta annak a két vádlottnak a letartóztatását, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy egy hajléktalant kiraboltak Egerben.

A Szolnoki Járásbíróság a mai napon elrendelte annak a 39 éves törökszentmiklósi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Törökszentmiklóson, 2016. január 28-án a délutáni órákban egy tasak kábító hatású fehér port értékesített 2.500,- Ft-ért egy törökszentmiklósi férfinak, majd az esti-éjszakai órákban egy pakk pentedron-tartalmú port adott át tűzifáért cserébe egy másik törökszentmiklósi férfinak. A szer elfogyasztását követően utóbb négy személy eszméletlen állapotba került.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit különös visszaesőként 3 rendbeli nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen, nemesfémre elkövetett lopás bűntettével, valamint szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség. A bíróság kártérítés fizetésére is kötelezte a vádlottat, illetve a sértettek polgár jogi igényéről is rendelkezett. 

A Veszprémi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte emberölés bűntette miatt azt a 42 éves férfit, akinek az ún. „várpalotai kettős gyilkosság” vádlottjaként kellett felelnie a bíróság előtt. A bíróság a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét kizárta, kötelezte továbbá a vádlottat a több mint 3 millió forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint fenntartotta a letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

2024. 02. 20.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. február 20-án kihirdetett ítéletében helyben hagyta a Püspökladányi Járásbíróság döntését, amely a vádlottat a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. október 5-én megtartott folytatólagos nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak és hat társának a büntetőügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség Gyermek-és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Csoportja tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádolt meg. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 4-én kihirdetett ítéletével F. I. vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége és folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntette miatt 800.000 forint pénzbüntetésre, 1 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte és kötelezte az eljárás során felmerült 378.402 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott két férfivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék abban a büntetőügyben, melyben a megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott férfi 2018 decembere és 2019 márciusa között mintegy 31 alkalommal vásárolt részletfizetésre mobiltelefonokat  egy távközlési szolgáltató online felületéről – kihasználva az internetes rendelés adta egyszerűbb feltételeket –, az ügyletekhez pedig valós, de általa ismeretlen személyek adatait használta fel.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 októberében bántalmazták a sértett férfit a zempléni kistelepülés egyik utcáján.

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 28-án másodfokú határozatot hozott a hamis tanúzás és zugírászat bűntette miatt G. T. és társa ellen indult büntetőügyben.
 
A vádlottakkal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 2014 januárjában emelt vádat, majd az ügyészség az eljárás során benyújtott vádkiterjesztésekkel a zugírászattal kapcsolatban további, a vádemelést követően történt cselekményekkel egészítette ki a vádat.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 12-én elrendelte annak a bűncselekmény idején fiatalkorú férfinak a letartóztatásának meghosszabbítását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a mindössze a húszas éveiben járó, de fiatal kora ellenére már többszörösen büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki két éve, két, szintén büntetett előéletű unokatestvérével úgy megvert egy férfit és annak élettársát Mezőtúron, hogy mindketten csonttörést szenvedtek, a férfi élettársát és anyját pedig meg is fenyegették, hogy ne merjenek a rendőrségnek szólni. 

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében B.L. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntett, rablás bűntett, valamint lopás vétség, míg R. J. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett G. B. VII.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 4 hónapra enyhítette. A vagyonelkobzás összegét 664.333.-Ft-ra felemelte. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.  
 
A Nyíregyházi Járásbíróság a héten kilenc ügyet bírált el gyorsított eljárásban.
 
B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30., kedd 9.00 órára tárgyalást tűzött ki. A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék, Markó utca 27. II. emelet 36. A tárgyaláson a bíróság ítéletet hirdet. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 25-én elrendelte egy fiatal hajdúböszörményi férfi letartóztatását egy hónapra, öt rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, tizenhárom rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és hét rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége alapos gyanúja miatt.