Detailed search

Az elmúlt héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító vádlottat a bíróság jogerősen 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 7 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Garázdaság vétsége miatt a bíróság a korábban szintén garázdaság vétsége miatt próbára bocsátott vádlottat végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 7 hónap fogházbüntetésre ítélte.

A Nyíregyházi Járásbíróságon a héten gyorsított eljárásban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt négy jogerős és két fellebbezett ítéletet hozott, a bíróság négy esetben járművezetéstől eltiltást is alkalmazott a vádlottakkal szemben.

A terhelt társaival közösen, erőszakot alkalmazva kényszerített ki a sértettekből vagyonukra vonatkozó információkat. A bűnözők több tízmillió forintot zsákmányoltak így. 2020. július 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája tartóztatta le a gyanúsítottat – a kényszerintézkedést 2021. november 8-án további két hónapra hosszabbította meg a bíróság. A férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Gyulai Törvényszéken 1.Bf.209/2013/10. számon folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt B.J. vádlott ellen másodfokon folyamatban volt büntetőügyben a 2013. szeptember 16. napján megtartott tárgyaláson az alábbiakban röviden összefoglalt másodfokú jogerős ítélet született. 
 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében döntött annak a párnak az ügyében, akik ellen társtettesként elkövetett lopás, illetve garázdaság miatt indult büntetőeljárás. 

Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító visszaeső vádlottat a bíróság jogerős ítéletével 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Jelentős mennyiségű alapanyagra elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt jogerősen 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte bíróság a vádlottat.

Az elmúlt héten öt ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 

A halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében tartott előkészítő ülésen mindhárom vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését. Mind az ügyész, mind a vádlottak, mind pedig a védők előadták bizonyítási indítványaikat, amelyek tanú és szakértő meghallgatásra vonatkoztak. Mivel az előkészítő ülésen a vádlottak a bűnösségüket nem ismerték be, ezért a bíróság tárgyalást tűzött ki 2019. március 21-én 8:30-ra. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben két férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádol az ügyészség. 

A Füzesabonyi Járásbíróság P. J. I. rendű és P. T. II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette, társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett rongálás vétsége miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, és a próbaidő tartamára elrendelte az I. rendű és a II. rendű vádlottak pártfogó felügyeletét. A bíróság F. K. III.

A Veszprémi Törvényszék a vádlottnak az előkészítő ülésen tett beismerésére és a tárgyaláshoz való jogáról történt lemondására figyelemmel egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt az 56 éves várpalotai nőt, akivel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte őt a közel egymillió forint összegű bűnügyi költség fele részének megfizetésére.

Az Ajkai Járásbíróság 2019. november 13-án ítéletet hirdetett két huszonéves vádlott és egy fiatalkorú vádlottársuk ügyében.

A Debreceni Ítélőtábla az I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 5 évre, közügyektől eltiltását 5 évre, közúti járművezetéstől eltiltását 2 évre enyhítette. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre, közügyektől eltiltását 4 évre, közúti járművezetéstől eltiltását 2 évre enyhítette. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A III.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre, közügyektől eltiltását 4 évre enyhítette. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A IV.r.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. február 4-én megtartott másodfokú tárgyaláson kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. január 27-én kelt ítéletét – a fellebbezéssel érintett első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak vonatkozásában – megváltoztatta. A másodfokú ítélet szerint id. B. S. első- és ifj. dr. B. S. másodrendű vádlott férfiak bűnösek társtettesként elkövetett 20 rendbeli csalás bűntettében, 1 rendbeli csődbűncselekmény bűntettében, 1 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében. J. B. T.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. április 23-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsít a Dunakeszi Rendőrkapitányság.
 
Év
2015
Közlöny
File

Megváltoztatta a III. fokon eljáró Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a szerzői jogok megsértésének bűntette miatt T. Tamás és társa ellen indult büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokú ítéletét. Az I. rendű vádlott cselekményeit felbujtóként elkövetett szerzői jogok megsértése bűntettének és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése vétségének, a II. rendű vádlott cselekményeit szerzői jogok megsértése bűntettének minősítette, egyebekben - így a büntetés tekintetében is - a II. fokú ítéletet helybenhagyta.

2019. november 8-án a Nyíregyházi Járásbíróság 8 rendbeli csalás bűntette, csődbűncselekmény és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 10.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte K.T. I. rendű vádlottat, valamint 5 évre eltiltotta a gazdasági társaság vezetői foglalkozás gyakorlásától és vele szemben 2.121.371 forint vagyonelkobzást rendelt el. Kötelezte továbbá a bíróság összesen 45.702.483 forint kártérítés megfizetésére a bűncselekmény sértettjei részére.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a mai napon előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I., II., III. és IV. rendű vádlottat gondatlanságból elkövetett közveszély okozásának vétségével, két rendbeli gondatlanságból elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása vétségével, valamint gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolják.